BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egységesítik a vasúti és autóbuszos utazási és jegyrendszert

Olyan koncepció kidolgozása folyik a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM), amely bármely két magyarországi település között lehetővé teszi a közösségi közlekedéssel történő legrövidebb eljutási lehetőség kiválasztását, illetve a jegyrendszer egységesítését - közölte az NFM miniszteri biztosa szerdán Keszthelyen.

Vitézy Dávid a Keszthely, Zalakaros és Nagykanizsa térségét érintő, 95 százalékos, több mint 654 millió forintos támogatással megvalósult közlekedésfejlesztési program zárásakor, a keszthelyi autóbusz-pályaudvar átadásán beszélt arról, hogy az egész ország területén integrálni kívánják a vonat- és buszközlekedést, és az akár kombinált eljutási lehetőségekhez egységes jegyrendszert biztosítanának. 

A közlekedési lehetőségek helyi és régiós szintű összehangolásának azonban ma még akadálya, hogy számos városban egymástól távol fekszenek a vasúti és autóbuszos pályaudvarok. Ezek közös, intermodális csomópontokban való összekapcsolására mintapélda a most átadott keszthelyi pályaudvar - mondta a miniszteri biztos.

Vitézy Dávid jelezte: "a magyar kormány európai uniós forrásokból több mint 1000 milliárd forintot költ vasútfejlesztésre ebben az évtizedben", s hasonló mértékű beruházásokra ezen a területen évtizedek óta nem volt példa. "Új vasúti pályák épülnek, megújulnak a fővonalak, új állomások és intermodális központok épülnek, tucatszám érkeznek, az új, alacsonypadlós motorvonatok a MÁV-hoz és a GYSEV-hez".

Emlékeztetett arra is, hogy a dél-balatoni vasútvonal fejlesztése már folyik, s ennek jövő nyárra tervezett befejezése után - a néhány évvel ezelőttihez képest - 45 perccel rövidebb lesz az eljutás vonattal Budapest és Keszthely között. A vasút versenyképes alternatívája lehet majd a közúti közlekedésnek, s ehhez már vannak jó példák Magyarországon - közölte.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. vezérigazgatója egyebek mellett arról tett említést, hogy a vasúttársaság 25 állomást érintő korszerűsítési programjának része a keszthelyi vasútállomás felújítása is. Ez néhány hónap múlva elkészül, de már most összehangolták a buszos és vonatmenetrendeket, miközben a vasúton érkezők az autóbuszos, a busszal közlekedők pedig a vasúti átszállás idejéről is helyben azonnal tájékoztatást kapnak.

Utalt arra is, hogy folyamatosan törekednek a minőségi szolgáltatások megvalósítására, s példaként említette azt a készülő telefonos applikációt, amelyik valós időben mutatja majd a vonatok pillanatnyi helyét.

Papp László, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉNYKK) vezérigazgatója arról beszélt, hogy a régió Volán-társaságainál az elmúlt években több mint 3 milliárd forintos fejlesztés valósult meg. Ezen felül még további 2 milliárd forint összértékű beruházások zajlanak, amelyek az év végéig lezárulnak a nyugat-magyarországi megyékben.

Manninger Jenő (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy a Keszthely, Zalakaros és Nagykanizsa térségét érintő közlekedési projekt előkészítése, majd befejezése között csaknem egy évtized telt el, a nem részletezett, de számos nehézséggel járó megvalósítás sok tanulsággal járt. Arra hívta fel azonban a figyelmet, hogy Zala megye számára különösen fontos a közösségi közlekedés, mert az aprófalvas településszerkezet miatt az eljutás, a munkába járás mindenki számára megoldandó feladat.

A projektről kiadott sajtóközlemény szerint a 654 millió forint uniós támogatással megvalósított program keretében 115 helyszínen voltak fejlesztések. Zalakaroson korszerűsítették az autóbusz-pályaudvart, 46 autóbuszöblöt és -fordulót, illetve 34 új buszváró is épült.

A Nagykanizsa, Zalakaros és Keszthely közötti járatokon, összesen 133 autóbuszon olyan GPS-rendszert helyeztek üzembe, amelyik a pályaudvarokon lévő utastájékoztatókat közvetlenül vezérli, pontos időpontot mutatva az érkezésre és az indulásra. Az összehangolt vonat- és buszmenetrendeken kívül a zsáktelepülésnek számító Zalamerenyén az országban elsőként valósították meg az igény szerinti tömegközlekedést, vagyis az utasok telefonon jelzett kérése alapján érinti az autóbusz a települést.

A keszthelyi buszpályaudvar átépítése mellett 11 buszöblöt és 9 fedett várót is építettek, az utasok számára fedett buszvárót alakítottak ki, de kerékpárkölcsönző és taxiváróhely is épült a közlekedők számára.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.