Hiába teljesíthette hibátlanul a feladatait Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója, ugyanis az állami vállalat közlése szerint 2013 után 2014-ben sem részesült jutalomban vagy prémiumban. A vélhetően nyereséggel záró Magyar Postánál azonban sokan megérdemelték az extra pénzt: a 2014. negyedik negyedéves adatok szerint a vezetők 165 millió forint munkabér mellé 240 millió forint prémiumot és 1,3 millió forint béren kívüli juttatást is kaptak. Magyarország legnagyobb foglalkoztatójánál legalább hetven vezető tisztségviselő dolgozik a raktározási központvezetőtől a biztonsági főigazgatóig. Az „egyéb alkalmazottak” (mintegy 31 ezer munkavállaló) pedig három hónap alatt a 14,6 milliárd forint munkabér mellett 172 millió forint prémiumnak, 1,5 milliárd forint jutalomnak és 1 milliárd forint béren kívüli juttatásnak örülhetett. Szarka Zsolt vezérigazgatónak amúgy bruttó 2 millió forint az alapbére, amelyhez az évente meghatározott teljesítményfeltétel elérése esetén az alapbér 80 százalékának megfelelő prémium tartozhat.