A szerdán közölte: a Monsanto vállalásai alapján kötelezettségként írta elő egyebek mellett, hogy ha a Monsanto összehasonlítja a DEKALB repce vetőmag jellemzőit egy vagy több meg nem nevezett versenytárs termékével, akkor tüntesse fel az állítása alapjául szolgáló információk forrását, valamint a kísérlet nevét. A vállalások vonatkoznak a kommunikációs felületeken jelenleg, illetve a jövőben megjelenő állítások módosítására és megfogalmazására.
    
A GVH a kötelezettségvállalási nyilatkozat tartalmának mérlegelése után úgy ítélte meg, hogy a közérdek védelme hatékonyan biztosítható a Monsanto vállalásainak elfogadásával. A vállalások elfogadása mellett a GVH értékelte, hogy a vállalás túlmutat az adott ügyön, így alkalmas lehet arra, hogy orientálja a versenytársakat és a többi piaci szereplőt. Azt is értékelték, hogy sem a GVH, sem más hatóság nem állapított meg a versenytörvény, a reklámtörvény, illetve a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti jogsértést a Monsantoval szemben a jelen döntés meghozatalát megelőző öt évben - olvasható a közleményben.