Cégvilág

Megvétózta a rektorválasztást a Semmelweis Egyetemen Palkovics

Megvétózta a felsőoktatásért felelős államtitkár a Semmelweis Egyetem Szenátusának korábbi döntését, így holnap újra rektorválasztás lesz: most dőlhet el, hogy Szél Ágoston vagy Merkely Béla lesz-e a befutó – számol be a nol.hu a MedicalOnline hírportál nyomán.

Az egyetem szenátusa április elején egyszer már döntött a rektor személyéről, akkor a két pályázó közül a hivatalban lévő rektort választották újra. A Népszabadság úgy tudja, ezen a fórumon ott ült a törvényességi felügyeletet ellátó Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője is. Ennek ellenére – a MedicalOnline hírportál szerint – Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a Semmelweis Egyetem (SE) április 8-án hozott határozatai közül most kifogásolta azt, amelyben a grémium az eddigi rektort, Szél Ágostont javasolta a poszt további betöltésére.

Az államtitkári kifogásnak az egyetem köteles eleget tenni, a döntés nem hajtható végre, így a rektorválasztást meg kell ismételni.
A kifogást – amelyre a felsőoktatásról szóló törvény lehetőséget ad – az alapozta meg, hogy a Testnevelési Főiskolai Kar kiválásával kisebb szenátust kellett volna felállítani, azonban a titkos szavazáson – amelyen 19 voksot az eddigi rektor kapott, míg Merkely Béla, az egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója két szavazattal lemaradt – még a teljes grémium döntött.

A Népszabadság információi szerint a szenátus létszámát éppen e szavazatkülönbség arányával kell csökkenteni. A procedúra miatt a grémiumban két érdekképviselő veszti el a szavazati jogát: Antmann Katalin, a Semmelweis Érdekvédelmi Szövetség (SÉSZ) elnöke és Weltner János, a közalkalmazotti tanács elnöke.

nol.hu - MedicalOnline-->

Palkovics László Semmelweis Egyetem rektor vétó
Kapcsolódó cikkek