Cégvilág

Évente száz kilónyi élelmiszer megy pocsékba háztartásonként

Magyarországon háztartásonként évente átlagosan mintegy száz kilogrammnyi élelmiszert dobnak ki - mondta a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke az M1 hírcsatorna ma reggeli műsorában.

Cseh Balázs közlése szerint Magyarországon évente összesen 1,8 millió tonna élelmiszert dobnak ki, ebből 400 ezer tonna a lakossági élelmiszerpazarlás. A szakember szerint ezen odafigyeléssel - például bevásárlólista készítésével, a megmaradt alapanyagok ételkészítéshez való felhasználásával, illetve az alapanyagok, készételek lefagyasztásával - lehetne csökkenteni.
    
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke a műsorban arra is kitért, hogy sajnálatos módon az élelmiszerpazarlásban az elmúlt években nem történt jelentős változás, ugyanakkor valamilyen szinten növekedett a rászorulóknak eljuttatott élelmiszerek mennyisége.
    
Mint mondta: az élelmiszerbank jellemezően élelmiszeripari cégektől, mezőgazdasági termelőktől, élelmiszerkereskedelmi vállalatoktól veszi át a fogyasztható, jó minőségű, de valamiért feleslegessé vált ételeket. Azokat mintegy 220 civil szervezet közreműködésével osztják szét a rászorulók között. Az egyesület jelenleg nagyjából száz vállalattal dolgozik együtt. Ennek nyomán tavaly mintegy 1500 tonna élelmiszert juttattak el a rászorulóknak, nagyjából 1,5 milliárd forint értékben.

pazarlás élelmiszer Cseh Balázs szemét
Kapcsolódó cikkek