BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négymilliárdos magyar-szlovák áfacsalást talált a NAV

Kiskőrösön magyar és szlovák elkövetők közreműködésével magyarországi cégeknek nagyüzemben állítottak ki fiktív számlákat, a valótlan dokumentumokat felhasználók közel 4 milliárd forinttal csökkentették áfafizetési kötelezettségüket. Az ügyben egyebek mellett adócsalás miatt javasolnak vádemelést a pénzügyi nyomozók - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Két férfi irányította azt a bűnszervezetet, amely magyar cégek megrendelése alapján, jutalék ellenében nagy mennyiségben készített fiktív számlákat. A valótlan tartalmú számlák, fuvarlevelek és szállítólevelek kiállítására és a pénzek mozgatására egy jól szervezett csapatot építettek maguk köré. Tizenegy magyar és öt szlovák állampolgár állt a számlagyár "alkalmazásában", bázisukat egy kiskőrösi irodában alakították ki.

A számlákat felhasználó 35 gazdasági társaság összesen csaknem négymilliárd forinttal csökkentette áfa fizetési kötelezettségét. A pénzügyi nyomozók több mint 50 helyszínen foglalták le a bűncselekmény bizonyítékait. A keletkezett kár megtérülésére ingatlanokat és járműveket zároltak, de több számlabefogadó élt az önkéntes megtérítés lehetőségével.

A bűnszervezet két irányítója és tizenhat tagja ellen bűnszervezetben elkövetett adócsalás és más bűncselekmények, míg a számlákat felhasználók ellen adócsalás miatt javasolnak vádemelést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.