Átadták a Duna Medical Center (DMC) első, háromezer négyzetméteres részlegét. Az ország legújabb magán-egészségügyi beruházása 40 millió euróból valósul meg, és a tervek szerint legkésőbb 2017-ben fejeződik be. Most a komplexum szakrendelője és egynapos sebészeti központja nyílt meg. A huszonötféle járóbeteg-szakrendelésen többek között aneszteziológus, hematológus, onkológus, neurológus, szülész-nőgyógyász és ortopéd szakorvos várja majd a betegeket hétfőtől péntekig reggel nyolctól este nyolcig. Az egynapos sebészeten ortopédiai, fül-orr-gégészeti, érsebészeti, plasztikai és szemészeti beavatkozások is zajlanak majd.
Az MDC-projekt kezdeményezője Igor Jankovszkij üzletember és Joseph Priel, Kelet-Közép-Európa egyik legelismertebb egészségügyi befektetője. A megnyitón tartott beszédükben mindketten kiemelték: a legnagyobb kihívás mindvégig a Magyarországon általános szkepticizmus legyőzése volt. Az azonban nem merült fel, hogy más országot válasszanak a megvalósítás helyszínéül, hiszen itt kiváló a szakembergárda és az orvosképzés is.
Juhos András, az Uniqa Biztosító vezérigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet: míg Ausztriában kétmillióan, addig Magyarországon mindössze 30 ezren rendelkeznek egészségügyi magánbiztosítással, azaz a potenciális piac óriási. Az MDC a biztosítót egy hosszú tender végén választotta partneréül, és hamarosan egy itthon mindeddig egyedülálló, hiánypótló szolgáltatással lépnek majd piacra, amelyet a magánkórházzal együtt alkottak meg. A részletekről azonban Juhos András egyelőre nem árult el többet.
Jelenleg 150 szakdolgozó és 32 szakorvos áll szerződésben az MDC-vel. Országszerte csak ebben az intézményben lesz elérhető több beavatkozás és csúcstechnológiájú készülék, ilyen például a szűrő- és klinikai mammográfiás vizsgálatok során talált, ultrahanggal észrevehetetlen és nem is tapintható elváltozások vizsgálata vagy egy olyan ultrahang, amely már a terhesség korai szakaszában megbízható képet ad a magzat esetleges fejlődési rendellenességeiről.
A befektetők becslése szerint a most átadott szakrendelőtől ötszáz méterre fekvő telken 2016 végére, 2017 elejére százharminc ágyas magánkórház épülhet fel, ez lesz az ország első olyan privát gyógyintézménye, amely csaknem az összes szakterületen képes ellátni a betegeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.