Cégvilág

Bűnszövetségben működő csoportra csapott le a rendőrség

Weboldalakon kábító hatású anyagokat áruló, bűnszövetségben működő csoportot leplezett le a rendőrség, a banda minden tagját elfogták - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata hétfőn a rendőrség honlapján.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal való visszaélés megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat - szabadlábon hagyásuk mellett - hat magyar állampolgár ellen - olvasható a police.hu oldalon.

Mint írták, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a bűnszövetségben működő csoport tagjai weboldalakon legálisnak hirdetett "herbál" és "füstölő" alapanyagokat – főleg spanyolországi címeken keresztül – Kínából rendelték, majd anyagi haszonszerzés céljából 2014 júliusa óta folyamatosan továbbértékesítették.

A nyomozók információi szerint ez a csoport is árusította azt a "FACEBOOK" tablettát is, amelytől korábban tucatnyi fiatal lett rosszul. A gyanúsítottak "a vagyonkimentés" érdekében spanyol gazdasági társaságot is alapítottak, illetve az alapanyagok ellenértékeként több tízmillió forintot utaltak kínai címzetteknek, ezért a rendőrség nyolc bankszámlát zár alá vett, valamint intézkedett az érintett weboldalak elérhetetlenné tételéről is.

A magas életszínvonalon élő elkövetők legális jövedelemmel nem rendelkeznek, adóbevallási és adófizetési kötelezettségüket évek óta nem teljesítik, ezért a rendőrök értesítették a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt - olvasható.

A házkutatások alkalmával a nyomozók lefoglaltak egy tablettázó-, és két kapszulagépet, tablettákat, porokat, az előállításhoz használt eszközöket, ékszereket, valamint egy Chevrolet Camaro típusú gépjárművet is. Az interneten illegálisan kereskedő csoport tagjait július 16-án az ország több pontján összehangolt akció keretében fogták el a rendőrök az Europol közreműködésével.

internet weboldal
Kapcsolódó cikkek