A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyét kérte három, Csányi Sándor tulajdonában lévő cég ahhoz, hogy önálló irányítást szerezhessenek a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. felett – tette közzé a versenyhivatal. Ha a GVH engedélyezi az üzletet, akkor lényegében előáll az a helyzet, amire az üzletet ismerők eddig is számítottak.
A sok kisrészvényes kezében lévő nagy agrárintegrátor-céget először a Nitrogénművek Zrt.-t tulajdonló Bige László szerette volna megvásárolni. Az üzletet szinte már meg is kötötték, amikor az utolsó pillanatban előállt egy rejtélyes vevő, a nádudvari központú KITE egy középvezetője, aki jócskán ráajánlott Bigére, így végül elvitte a céget a műtrágyapiac meghatározó részét kezében tartó milliárdos elől, aki régóta perben-haragban áll Csányi László OTP-vezérrel.
Bigének nagyon jól jött volna a KITE, amely akkor, 2012-ben 200 milliárd forintos éves forgalmat és 3,5 milliárd forintos eredményt ért el (azóta lényegében ezt a szintet tartja). Az üzlettel a legnagyobb hazai műtrágyaszállító és a legnagyobb műtrágya-előállító került volna egy kézbe. A felvásárlást gondosan előkészítették, már csak a részvényesek végső rábólintására várt, ekkor jött azonban Guba Sándor.
Azon a taggyűlésen, ahol az KITE tulajdonrészének adásvételi ajánlatáról kellett volna dönteni, Guba Sándor jogi képviselője bejelentette: a regionális igazgató – elővásárlási jogával élve – ráígér a Nitrogénművek által kínáltakra. Ezt el is fogadta a tagság, hiszen Guba Sándor számláján már ott is volt a 23 milliárdosra taksált vételár, aminek nem lehetett ellenállni.
A váratlan és szinte ismeretlen vevő mögött sokan már akkor Csányit látták.
Az agrárintegrátor-cég előbb szorosabbra fűzte pénzügyi kapcsolatait az OTP-vel, majd 2014-ben az OTP bejelentette, hogy 47 százalékos részesedést szerzett a KITE-ben. Most pedig eljöhetett az idő arra, hogy Csányi Sándor agrárbirodalma átvegye az irányítást a KITE felett.
A GVH közlése szerint három társaság, az Agrárintegrátor Kft., az Agrárspektrum Kft., valamint az Agrochain Kft. június 30-án részvényátruházási és üzletrész-adásvételi szerződést kötött a GVH közlése szerint egyedüli részvényessel, Guba Sándorral.
A megállapodás alapján a Csányi Sándor irányítása alatt álló vállalkozások megszerzik a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. felett az önálló irányítást. Tekintettel arra, hogy az irányításszerzés a versenytörvény alapján összefonódásnak minősül, az irányításszerzők július 27-én kérelmet nyújtottak be, amelyben a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérik.
A GVH tájékoztatása szerint az irányításszerzők nem a közös irányítás megszerzését jelentették be a versenyhatóságnak, hanem a Csányi-csoport önálló irányításszerzését, hiszen az irányításszerzők valamennyien Csányi Sándor önálló irányítása alatt állnak. A Csányi Sándor egyedüli tulajdonában lévő Agrárintegrátor Kft., Agrárspektrum Kft. és Agrochain Kft. az idén jött létre 3-3 millió forintos jegyzett tőkével.
Miniszterelnöki avatás
Az OTP-vezér Csányi Sándor eddig sem csinált titkot abból, hogy köze van a KITE-hez, hiszen tavaly novemberben Orbán Viktor miniszterelnökkel és Szabó Levente vezérigazgatóval közösen adta át a KITE 1,4 milliárd forintból megvalósult logisztikai központját Nádudvaron. (Ekkor a Csányi által irányított OTP már 47 százalékos tulajdonos volt a cégben.) A beruházás létrejöttét a több mint 11 ezer fős partnert ellátó KITE gép- és alkatrészforgalma tette szükségessé. A 2013-ban megkezdett, 5,6 hektáros területen fekvő beruházás alig több mint egy év alatt valósult meg. A 7200 négyzetméter alapterületű épületben 5000 négyzetméteren alkatrész-, 2000 négyzetméteren pedig tranzitraktár kapott helyett, 10,5 ezresre növelve ezzel a nádudvari központban levő alkatrészraktár-kapacitást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.