Egy nappal a Financial Times (FT) üzleti napilap eladásának bejelentése után veszteséges idei első fél évről számolt be pénteken a Pearson: az oktatási kiadványokra fókuszáló brit csoport 115 millió font mínuszt könyvelt el az egy évvel korábbi 36 milliós veszteség után. Az árbevétel egy év alatt 2,05 milliárd fontról 2,16 milliárdra emelkedett, a veszteség egy 70 millió fontos leírás miatt hízott ekkorára a MarketWatch szerint. Az egyszeri tételek nélkül számolt üzemi eredmény 72 millió font lett, egymillióval kevesebb az egy évvel korábbinál. A társaság ugyanakkor megerősítette egész éves profitvárakozását (75-80 penny közti egy részvényre jutó nyereség), és 6 százalékkal, 18 pennyre emelte az időközi osztalékot.
A Pearson vezérigazgatóját, John Fallont azonban inkább a FT eladása miatt kereste a média, miután korábban a társaság rendre cáfolta, hogy el akarja adni az 58 éve a kezében levő 127 éves lapot. A BBC-rádiónak nyilatkozó Fallon szerint a világ legnagyobb oktatási kiadójának számító Pearson már nem volt a legjobb tulajdonos az FT számára; a cég vezetése teljes szabadságot adott a lap szerkesztőinek – hangsúlyozta –, és biztos abban, hogy a vevőként végül befutó Nikkei is ugyanezt teszi majd. A japán gazdasági médiacsoport vezérigazgatója, Naotosi Okada tokiói sajtótájékoztatóján azt mondta, ápolni fogják a lap függetlenségét, de törekedni fognak minél több Nikkei-cikk megjelentetésére. A Pearson nyár elején kezdte jelezni, hogy megválna az FT Grouptól, ez a lapon kívül magában foglalja az előfizetéses Ft.com portált, az orosz Vedomosztyi gazdasági napilappal létrehozott vegyes vállalatot, a The Economist hetilapot is kiadó Economist-csoport 50 százalékát (ez nem ellenőrző részesedés) és az FT székhelyeként szolgáló londoni irodaházat. Az utóbbi két tételt nem vette meg a Nikkei, amely az utolsó pillanatban emelte meg 100 millióval, 844 millió fontra az ajánlatát, így utasítva maga mögé a már győztesnek tűnő német Axel Springer-csoportot. A vételár nagyjából az FT Group üzemi eredményének a harmincötszöröse – a The Washington Postért tizenhétszeres árat fizetett tavaly Jeff Bezos, az Amazon online áruház alapítója.
Az FT az első fél évben 737 ezer print- és online előfizetővel rendelkezett, ez 9 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az Ft.com 520 ezer előfizetőt mondhat magáénak, ami 14 százalékos növekedést jelent (az előfizetők egy része mindkét verziót megkapja). A Pearson közlése szerint a nyomtatott sajtónál tapasztalható csökkenést ellensúlyozta az online, az európai visszaesést pedig az észak-amerikai növekedés.
A kiadócsoport a hét végén azt is közölte, hogy tárgyal az Economist-csoport eladásáról is. A lehetséges vevők között emlegetik a FIAT-ot ellenőrző olasz Agnelli-család pénzügyi holdingját, az Exort, amely most a csoport közel 5 százalékával rendelkezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.