BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy nyári kipakolást tart a jövő héten a Várfok Galéria

akció Július 27–31. között kerül sor a budai Várfok Galériában a tizennyolc éven át minden nyáron zajló leltározásra és kipakolásra, amelynek keretében a raktárkészlet kikerül a kiállítótérbe, és a gyűjtők számára lehetőség adódik alkotások böngészésére, áttekintésére és természetesen a vásárlásra.

Az eddigi években kizárólag meghívott gyűjtők vehettek részt ezen a kipakoláson, de a huszonötödik születésnapjára készülő galéria az idén először nyilvánossá teszi az eseményt. Előzetes bejelentkezés és időpontfoglalás alapján ezúttal bárkit fogadnak a Várfokban, nemcsak a galériához kötődő szűk gyűjtői, baráti kört, így olyanok is megismerhetik az anyagot, akik eddig nem férhettek hozzá.

A galéria művészettörténész munkatársai a kortárs művészettel, műkereskedelemmel még csak most ismerkedőknek is szívesen segítenek eligazodni a galéria által képviselt alkotók és a változatos műfajok (például sokszorosított grafika, papírmunkák, festmények, fotográfia) között.
A Várfok Galéria új kiállítással már csak ősszel jelentkezik legközelebb, szeptember negyedikén nyílnak Győrffy László és Rácmolnár Sándor tárlatai.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.