BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot nőtt a bevétel, esett a profit az SAP-nál

GYORSJELENTÉS Közel ötmilliárd eurós bevételt ért el a második negyedévben az SAP, ami ötödével haladta meg az egy évvel korábbit. A társaság forgalmának megugrásában jelentős szerepet játszottak a felhő alapú megoldások. Az ebből a forrásból származó bevétel 129 százalékkal, 552 millió euróra nőtt, míg az április-júniusi időszakban kötött új szerződések értéke 162 százalékkal. Nem meglepő, hogy a cég vezérigazgatója, Bill McDermott elégedetten nyilatkozott a második negyedévről jelezve, hogy partnereik digitalizálni akarják saját vállalkozásukat, ami kitűnő lehetőségeket kínál az SAP-nak. Miközben a forgalom alaposan megugrott, a cég nyeresége jelentős mértékben visszaesett. A német technológiai vállalat 469 millió eurós adózás utáni eredményről számolt be a második negyedévre, ami 16 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A cég működési eredménye egy százalékkal, 701 millió euróra nőtt.

A világ legismertebb vállalatirányítási rendszerét fejlesztő társaság a szoftver licencekből és a rendszer támogatási tevékenységből 3,51 milliárd eurós bevételt ért el, ami 13 százalékkal múlta felül a 2014 hasonló időszakában produkált forgalmat.

Az SAP hazai leányvállalatánál a második negyedévben is folytatódtak azok a kedvező tendenciák, melyek az év első három hónapját is kiemelkedővé tették. „Mióta a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság beszállítója lett az SAP megnövekedtek az állami megrendelések. Különösen a pénzügyi, a közlekedési, a közmű szektorban indítottak el jelentős beruházásokat, melyek alapjául a mi technológiánk szolgál” – tájékoztatta lapunkat Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A jövőbeli növekedés fenntartása érdekében több intézkedést is hoztak, legutóbb az Óbudai Egyetemmel írtak alá stratégia megállapodást. A cégvezető rámutatott: a magyar leányvállalat az elmúlt években megduplázta hozzájárulását a régiós eredményekhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.