BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabil negyedévet produkált a Vodafone

TECHNOLÓGIA A június végén zárult első üzleti negyedévében 10,11 milliárd fontos bevételt ért el a Vodafone, ez 0,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A társaság szolgáltatásokból származó forgalma 9,17 milliárd font volt, ami 2,9 százalékos visszaesést jelent. A szolgáltatási bevételek mintegy kétharmadát adó európai piacon jelentősebb, 6 százalékos volt a csökkenés, míg a többi területen 4 százalékos növekedést ért el a vállalat. Az április-júniusi időszak volt sorban a második negyedév, amikor a vállalati szolgáltatásokból származó forgalom nőtt a cégnél, ezúttal 1,8 százalékos volt a fejlődés éves összevetésben.

Az első üzleti negyedéves adatokat kedvezően fogadták a befektetők, kis mértékben drágultak a Vodafone részvényei. A minimális mértékű visszaesés azt mutatja, hogy az elmúlt évek nehezebb időszaka után sikerült stabilizálni a társaság bevételtermelő képességét. Nem véletlen, hogy elégedetten nyilatkozott Vittorio Colao, a Vodafone csoport vezérigazgatója az április-júniusi időszakról jelezve, hogy miközben a fejlődő piacaikon töretlen a lendület, egyre több európai országban is képesek ismét növekedni, ahogy növekszik az igény a 4G-re ügyfeleik körében.

A Project Spring nevű beruházási programban tervezett mobilfejlesztések 71 százaléka már elkészült, aminek köszönhetően az európai 4G-s lefedettségük már 75 százalékos. A Vodafone-nak jelenleg 24,1 millió 4G-s előfizetője van világszerte. A társaság negyedéves jelentésében megemlíti, hogy a magyar piacon kis mértékben csökkent a szolgáltatásokból származó bevétel, további részleteket ugyanakkor nem közöltek. Június végén 2,758 millió ügyfele volt a cégnek Magyarországon, ez 17 ezres növekedést jelent az előző negyedév végén mért adathoz képest. Míg az előfizetéses felhasználók száma 38 ezerrel nőtt, a kártyásoké 21 ezerrel csökkent az április-júniusi időszakban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.