BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabil negyedévet produkált a Vodafone

TECHNOLÓGIA A június végén zárult első üzleti negyedévében 10,11 milliárd fontos bevételt ért el a Vodafone, ez 0,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A társaság szolgáltatásokból származó forgalma 9,17 milliárd font volt, ami 2,9 százalékos visszaesést jelent. A szolgáltatási bevételeknek mintegy kétharmadát adó európai piacon jelentősebb, 6 százalékos volt a csökkenés, míg a többi területen 4 százalékos növekedést ért el a vállalat. Az április–júniusi időszak volt sorban a második negyedév, amikor a vállalati szolgáltatásokból származó forgalom nőtt a cégnél, ezúttal 1,8 százalékos volt a fejlődés éves összevetésben.

Az első üzleti negyedéves adatokat kedvezően fogadták a befektetők, kismértékben drágultak a Vodafone részvényei. A minimális mértékű visszaesés azt mutatja, hogy az elmúlt évek nehezebb időszaka után sikerült stabilizálni a társaság bevételtermelő képességét. Nem véletlen, hogy elégedetten nyilatkozott Vittorio Colao, a Vodafone csoport vezérigazgatója az április–júniusi időszakról, jelezve, hogy miközben a fejlődő piacaikon töretlen a lendület, egyre több európai országban is képesek ismét növekedni, ahogy növekszik az igény a 4G-re ügyfeleik körében.

A Project Spring nevű beruházási programban tervezett mobilfejlesztések 71 százaléka már elkészült, aminek köszönhetően az európai 4G-s lefedettségük már 75 százalékos. A Vodafone-nak jelenleg 24,1 millió 4G-s előfizetője van világszerte. A társaság negyedéves jelentésében megemlíti, hogy a magyar piacon kis mértékben csökkent a szolgáltatásokból származó bevétel, további részleteket ugyanakkor nem közöltek. Június végén 2,758 millió ügyfele volt a cégnek Magyarországon, ez 17 ezres növekedést jelent az előző negyedév végén mért adathoz képest. Míg az előfizetéses felhasználók száma 38 ezerrel nőtt, a kártyásoké 21 ezerrel csökkent az április–júniusi időszakban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.