BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vásárlás előtt érdemes elmenni tesztvezetésre

Egy Škoda-szalonba mentünk el tesztvezetésre, tele kíváncsisággal, hogy a profi értékesítő mit javasol, miképp építse fel a reménybeli vásárló az új autó választását. Gyorsan kiderült, hogy nem mindenki igényli a tesztvezetést: van, aki tart tőle, mert baja lesz az autónak és ki kell fizetnie a kárt (a felelősség a vezetőé), más pedig már ismeri a típust, a rokonságnál, barátok közt, vagy épp a munkahelyén vezette, kipróbálta. Pedig a szakember mindenképp javasolja a futáspróbát, hiszen egy nagy értékű tárgyról van szó.

A vásárlói aktivitás nehezen kiszámítható, van, hogy senki sem „tesztvezet” egy nap, de van, hogy 3-4 kört is futnak. Ha valaki tart az idegen, új kocsi vezetésétől, és esetleg fél, hogy manőverezéskor megsérülhet a jármű, az első métereket bízza az értékesítőre. A volán mögött érdemes eltölteni legalább egy jó fél órát, olyan útszakaszt választani, hogy legyen benne egy kis országúti vagy autópálya jellegű, nagyobb haladási sebességű szakasz, meg persze egy kis városi manőverezés. Így derülhet ki, hogy a kocsi mennyire csendes, hogy reagál a kormánymozdulatokra, jól kilátni-e belőle, és egyáltalán, a sofőr jól érzi-e magát a volán mögött.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.