Cégvilág

Lázárékhoz tartozó cég kapta meg a Citadella vagyonkezelői jogát

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) a Miniszterelnökség kezdeményezésére a Várgondnokság Nkft. vagyonkezelésébe adja a Citadella-ingatlanegyüttest - közölte az MNV Zrt. az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az MNV Zrt. irányelveinek megfelelően az ingatlanegyüttes hasznosításánál is a legfőbb cél a területek transzparens, a világörökségi címhez méltó kezelése.

A most megkötött szerződés értelmében a Citadella több mint 3 hektárnyi területe a Miniszterelnökséghez tartozó Várgondnokság Nkft. vagyonkezelésébe kerül.

A tájékoztatás jelzi: a vagyonkezelésbe adás a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, Lázár János jóváhagyásával valósult meg. A vagyonkezelésbe adás során a világörökségről szóló törvényt és az 1972-ben Párizsban elfogadott "a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló" egyezményt is figyelembe vették.

Azzal, hogy a Várgondnokság Nkft. kapta meg a vagyonkezelői jogot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő biztosítékát látja annak, hogy az ingatlan rendeltetésszerűen és hatékonyan fog működni. Egyben állapotának védelme, valamint értékének megőrzése és gyarapítása továbbra is elsődleges szempont marad - olvasható a közleményben.

Az MNV Zrt. az ügylettel kapcsolatban az MTI érdeklődésére közölte: a birtokba lépéssel kapcsolatban megtett intézkedéseknek köszönhetően az ingatlanegyüttes teljes területét és minden helyiségét sikerült birtokba venni. Hozzátették: vannak még folyamatban lévő perek a korábbi bérlőkkel, azonban - tekintettel arra, hogy ezen ügyekben jogerős döntés még nem született - a perek állásáról és tartalmáról jelenleg nem áll módjában a társaságnak további tájékoztatást adni.

A kezelő kiválasztása során fontos szempont volt, hogy a társaság már széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik a világörökségi területen lévő műemlékek fenntartásában (Várkert Bazár, Budai Vár), rekonstrukciójában, és többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaságról van szó, amely - a nemzeti vagyonról szóló törvény alapján - jogosult az ingatlan vagyonkezelésére.

Közölték azt is, hogy elárusító helyek - a várbejárat melletti felépítmény kivételével - a Citadella ingatlan telekhatárain belül nem találhatóak. Az állami bérleti szerződés útján történő hasznosítására az állami vagyonról és a nemzeti vagyonról szóló törvények vonatkozó rendelkezései alapján, főszabály szerint versenyeztetési eljárás lefolytatásával nyílhat lehetőség, természetesen illeszkedve a világörökségi előírásokhoz.

Citadella
Kapcsolódó cikkek