Bár a Fiat az utóbbi időszakban az 500-as sorozat fejlesztésével (pl. 500X) volt elfoglalva, nem feledkeznek el a kompakt szedánok mezőnyéről sem. Merthogy ebben a szegmensben indul a Linea utódjának tekinthető, Törökoszágban gyártásba kerülő Aegea, amely összesen 40 országban (főleg kelet-európai, közel-keleti és afrikai), köztük hazánkban is elérhető lesz.
A gyártó nem is titkolja, hogy sokat vár az újdonságtól, elsősorban azért, mert az Égei-tengerről elnevezett modell eleve lépcsőshátúnak indult, vagyis nem arról van szó, hogy egy meglévő ötajtósból készítettek egy suta formájú szedánt. Az Aegea hátsója sokkal harmonikusabb, mint a Lineáé, de az sem mellékes, hogy a barátságos, ám bumfordi fronttal megáldott előddel ellentétben itt egészen nagyautós az újdonság arca.
A Fiat 50 százalékos tulajdonában álló török gyártóval, a Tofasszal közösen fejlesztett modell méreteiről annyit árultak el, hogy négy és fél méter hosszú, 178 centiméter széles és 148 centi magas, a tengelytávja pedig 264 centiméter. Míg a hosszúság lényegében változatlan (a Linea 4560 milliméteres), addig a tengelytáv 3 centivel gyarapodott. A vásárlók két benzines és két dízelmotor közül választhatnak 95-120 lóerő között.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.