Cégvilág

Hamar feladta a sarkkörön túl a Royal Dutch Shell

A Royal Dutch Shell leállítja a kutatási tevékenységet az USA északi-sarkvidéki területein, miután nem sikerült érdemleges mennyiségű földgázt felszínre hozni a próbafúrások során – jelentette be a brit-holland olajipari csoport.

Az Alaszka partjaitól mintegy 240 kilométerre, a Csukcs-tengeren levő Burger J nevű lelőhelyen több mint kétezer méteres mélységben végeztek fúrásokat, és ugyan találták olaj-, illetve földgáznyomokat, de nem annyit, hogy érdemes legyen folytatni – közölte a vállalat, hozzátéve, hogy lezárják és elhagyják a kutat.  

A Shell 1980 óta jelen van a térségben, a mostani kutatáshoz kért engedélyt idén májusban hagyta jóvá Barack Obama amerikai elnök, miután az USA belügyminisztériuma olyan jelentést adott ki, hogy a Csukcs-tengeren elvégzendő fúrások nem járhatnak nagy környezeti károkkal. A környezetvédő mozgalmak, köztük a Greenpeace ettől még nagy felháborodással fogadták a hírt, és a Shell májusi közgyűlésén részvényesek is megkérdezték, miért támogassanak egy olyan programot, amely szennyezheti a tengert és az élővilágot.

A vállalat idén júliusban látott újból hozzá az eredetileg kétévesre tervezett programhoz - amelyet  2012-ben egyszer már technikai okok miatt megszakított -, és az elemzőket meglepetésként érte, hogy ilyen hamar feladták.

A Shell közleménye arra hivatkozik, hogy bár továbbra is látnak lehetőséget a térségben, a Burger J leállítását egyaránt indokolják a kutatási eredmények, a projekt magas költségei, illetve a kiszámíthatatlan szabályozási környezet. Az alaszkai tevékenység leállítáa mintegy 3 milliárd dollárral terheli meg a mérleget a vállalat becslése szerint, ehhez jön még mintegy 1,1 milliárd dollár a beszállítókkal kapcsolatos szerződéses kötelezettségek miatt (a részleteket az október 29-én megjelenő harmadik negyedévi eredményekkel együtt teszik majd közzé).

A Londonban és Amszterdamban is jegyzett csoport legszélesebb körben forgalmazott B részvényének árfolyam – amely a Bloomberg adatai szerint idén eddig már 31 százalékkal gyengült – 1,4 százalékkal csökkent a bejelentés után. Több elemző ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi olaj- és gázárak mellett nem olyan nagy baj, ha egy vállalat időben abbahagyja a túl drága kutatásokat -,bár az árak trendjével a Shell már korábban is nyilván számolt -, a Platts energiaipari információs csoport szakértője pedig azt is kifejtette a BBC-nek, hogy nem lenne nagy meglepetés, ha a Shell teljesen kivonulna az egész északi-sarkköri kutatótevékenységből.

Ez ellen szól némileg, hogy a vállalat korábbi közlése szerint a mintegy 400 milliárd hordó olaj és gáz található a sarkvidéki térségben (olajegyenértékben számolva), ez a tízszerese annak, amit eddig az Északi-tengeren levő kutakból összesen felszínre hoztak. Más olajvállalatok egyelőre ki is tartanak a sarkkörön túl: az olasz ENI heteken belül megkezdi az olajkitermelést a Barents-tengeren, és a Gazprom Nyeftnek is van egy működő  mezője az oroszországi sarkvidéki területen.

Shell Royal Dutch Shell
Kapcsolódó cikkek