BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pentagon: ismeretlen adományozó mentheti meg a katonák fizetését

Példátlan összegű adományt fogadott el az amerikai védelmi minisztérium, amelyet egy ismeretlen magánszemély ajánlott fel a katonák fizetésének biztosítására a kormányzati leállás idején. A Pentagon az összeget kizárólag a hivatásos állomány járandóságaira fordíthatja. A felajánlás a megfelelő időpontban érkezett, mivel az Egyesült Államok október eleje óta költségvetés nélkül működik.

Az amerikai hadügyminisztérium elfogadta azt a százmillió dollárt meghaladó adományt, amellyel a katonák járandóságának folyósításához járult hozzá egy ismeretlen személy – ezt pénteken közölte a Pentagon.

US-ARCHITECHTURE-PENTAGON
Példátlan összegű adományt fogadott el a Pentagon / Fotó: AFP

Donald Trump csütörtökön újságírók előtt jelentette be

a 130 milliós szokatlan adományt, amellyel egy általa jól ismert személy segíteni akar abban, hogy az adminisztráció képes legyen legalább részben fedezni a hadsereg tagjainak esedékes fizetését a kormányzati leállás idején is.

Sean Parnell, a hadügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az adomány azzal a kikötéssel érkezett, hogy azt a hivatásos állomány tagjainak fizetésére és juttatásaira kell fordítani.

Az Egyesült Államoknak október eleje óta nincs elfogadott költségvetése, ami miatt számos szövetségi intézmény működése szünetel, és az alkalmazottak sem jutnak hozzá a fizetésükhöz.

Történelmi beszéd: Amerika bejelentette, új hadsereget épít – „Olyat, amely megnyeri bármelyik háborút”

Az amerikai hadsereg teljes átalakítását tűzte ki célul a hadügyminiszter. Pete Hegseth szerint nem elég nem veszteni, győzni kell.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.