Cégvilág

Megszólalt a Volkswagen-botrány kirobbantója

Történelmének legnehezebb időszaka elé néz a német óriáskonszern, és úgy tűnik, az egész autóiparra komoly hatással lesznek az események. De hol és hogyan pattant ki a dízelbotrány?

Daniel Carder 45 éves mérnök és kutató, akinek a nevét az autós iparágban sokan meg fogják jegyezni. Ő és csapata az, akik Dávidként állnak a Volkswagen jelképezte Góliáttal szemben. A Nyugat-Virginia Egyetemen végzett kutatás olyan eredményeket tárt fel, amelyek most fenekestül felforgatják a komplett autós világot - írja az Origo.

Egyelőre a Volkswagen-csoport és annak márkái, tehát az Audi, a Seat és a Skoda kerültek rendkívül kínos helyzetbe, de az ügy kipattanása óta már más gyártókra is rávetült a gyanú árnyéka. A Reuters interjút készített Carderrel, aki elmondta az előzményeket, honnan is indult a most felrobbant dízelbomba.

Az öttagú csapat egy olyan kutatási projektet végzett, amelynek célja a dízelautók károsanyag-kibocsátásának a mérése volt, mégpedig valós, utcai körülmények között. Mint ismeretes, ezeket és a fogyasztási méréseket is
minden gyártó laboratóriumi környezetben, szabványként előírt fázisban végzi, márpedig ezeknek köze nincs a tényleges használathoz.

A vizsgálatot a Nemzetközi Tanács a Tiszta Közlekedésért (ICCT) nonprofit alapítvány kezdeményezte és finanszírozta. 2012 végétől 2013 májusáig végezték a méréseket, a kapott eredmények pedig megdöbbentőek voltak.
Los Angeles és Seattle környékén voltak a teszthelyszínek,
és először azt hitték, valamit elrontottak a vizsgálatok során. Hiába hibáztatták magukat, az eredmények alapján tíz, húsz, de akár harmincötszörösét is mérték a megengedett értékeknek - írja az Origo.

A többszöri ellenőrzések őket és a kapott eredményeket igazolták. Elmondta, hogy meglepték a mostani történések, hiszen
az eredmények már másfél éve rendelkezésre álltak,
azokat nyilvánosságra is hozták, illetve a Volkswagennel is felvették a kapcsolatot az ügyben. Az adatokat elküldték az Európai Bizottság kutatóközpontjának is, felhívva a figyelmet, hogy milyen óriási az eltérés a gyártók által mért és a valós értékek között.

Az amerikai vizsgálatban a VW Passat és Jetta, valamint a BMW X5 dízeles változatait tesztelték, utóbbinál a megengedett szint alatti eredményeket rögzítettek. Carder egyébként járatos ezekben a mérésekben, mivel ő és akkori csapata segített létrehozni az első emissziós mérésekhez szükséges eljárást több mint 15 évvel ezelőtt.

1998-ban az USA Igazságügyi Minisztériuma és több, nehézgépjárműt gyártó cég, például a Caterpillar és a Cummins között volt hasonló ügy miatti számonkérés. Akkor az érintettek több mint 83 millió dollárt fizettek,
mivel hasonlóan csaltak, mint most a VW: a trükkös vezérlőelektronikának köszönhetően a motor a laborméréseknél teljesítette az előírásokat, azonban az utcai használatnál már nem - írja az Origo.

VW-dízelbotrány Volkswagen
Kapcsolódó cikkek