Sokba került a Novartisnak az amerikai gyógyszerészek bizalmának megnyerése: a svájci cég a harmadik negyedéves profitjából 390 millió dollárt hasított ki az USA Igazságügyi Minisztériumával kötött egyezség, így nyeresége 42 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A receptfelírást pénzvisszatérítéssel ösztönző Novartis vezérigazgatója, Joe Jimenez nem árulta el, hogy az ügyben lehetnek-e további fizetési kötelezettségeik. Szerinte a konstrukció a betegek érdekeit szolgálta, a különleges gyógyszerek felírása után az orvosok akkor kaptak visszatérítést, ha a páciens végigvitte a kúrát. A várakozásoktól mind bevételi, mind profitoldalon elmaradó eredményekért a cég szemápolási leánya, az Alcon is felelős, amely a generikus gyógyszerek előretörését szenvedte meg. Ezen a tevékenységen azonban a Novartis is jól keresett, generikusgyógyszer-gyártója, a Sandoz 9 százalékkal, 2,3 milliárd dollárra növelte forgalmát.
Az amerikai Bristol-Myers Squibbnek (BMS) nem voltak anyagi terhet jelentő jogi ügyei, a cég a negyedévben négy százalékkal, 4,1 milliárd dollárra növelte forgalmát, miközben nyeresége két százalékkal, 706 milliósra csökkent. Két, rák elleni kezelésben alkalmazható készítményüket is gyógyszerként ismerte az amerikai szakhatóság (FDA), ami a jövőbeni forgalmukra jótékony hatással lesz.
A szintén amerikai Merck arról számolt be, hogy szerkezetátalakítási programjának révén a forgalomcsökkenést és az erős dollár miatti veszteségeket is kompenzálni tudta. A világ ötödik legnagyobb gyógyszergyártója a várakozásokat felülmúlva 1,83 milliárd dollárra duplázta negyedéves profitját. A Merck némi lemaradásban van a BMS-szel szemben rákgyógyszerei engedélyeztetésének terén, a két cég a melanoma, illetve a tüdőrák elleni készítményektől remél áttörést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.