Az OTP Bank és a PortfoLion Regionális Magántőke Alap megvásárolja a Szallas.hu Kft. 100 százalékát a Central Médiacsoporttól, illetve a két alapító tagtól, Varga Zoltántól, valamint Dorcsinecz Józseftől. A tranzakcióval a PortfoLion 70, az OTP Bank 30 százalékos tulajdonrészt szerez a vállalkozásban – közölte kedden a pénzintézet.
A magánszemélyek számára online szállásközvetítést nyújtó társaság – amely Magyarországon kívül Horvátországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában is meghatározó piaci szereplő – tavaly közel 10 milliárd forint forgalmat ért el. Sikeres terméke a kedvezményes utazási ajánlatokat kínáló Szallasguru.hu és a vállalati rendezvényeket, utazásokat segítő Konferenciahotelek.hu. is.
„Jelenleg minden hetedik belföldi foglalás a Szallas.hu rendszerén keresztül történik. Azt szeretnénk, ha ez a szám kétszer gyorsabban nőne, mint ahogy az online teret hódít a turizmusban, ezért lényegesen egyszerűsítjük majd a SZÉP-kártyás fizetési rendszert, a tervek szerint év végére már az összes szállásunknál azonnal látható lesz, van-e szabad hely. Jelenleg ez mindössze 3 ezer szállásadónál működik” – mondta a Világgazdaságnak Szigetvári József, a Szallas.hu Kft. ügyvezetője, aki a vételárat nem árulta el. A cégnél már csaknem százan dolgoznak, zömmel Magyarországon, és bár nem mindig könnyű szakembert találni, a fejlesztés, a know-how a jövőben is itt marad. Ami a külföldi terveket illeti, a Szallas.hu a lengyel, román és a horvát piacon az élre törne a belföldi turisztikai foglalások terén is.
Szigetvári a tulajdonosváltás után is ügyvezető marad, és a két alapító sem hagyja el a vállalatot: Dorcsinecz József a fejlesztésekért, Varga Zoltán pedig a performance marketingért felel majd.
Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: a tranzakció logikus lépés, a Szallas.hu kiválóan kiegészíti a főként céges utazásokra fókuszáló OTP Travel portfolióját, a cég online fizetőfelületének webes és kliensoldali integrációja pedig az applikációfejlesztéssel foglalkozó OTP Mobillal támogathatja majd egymást. Molnár András, a PortfoLion vezérigazgatója szerint minden feltétel adott, hogy az öt év alatt meghatározó országos szereplővé növő cég regionális sikertörténetté váljon.
Az online turisztikai piac arányának növekedése a szállásfoglalásokon belül is globális tendencia. „Nagy-Britanniában a belföldi foglalások 78, Hollandiában 67 százaléka online történik, míg Magyarországon ez a szám mindössze 45-48 százalék, de 2017-re megközelítheti az 50 százalékot” – mondta Szigetvári József.
Hét év, hétszázezer felhasználó
A Szallas.hu portál 2008-ban indult. Ma már több mint 700 ezer regisztrált felhasználója van, és havonta mintegy másfél millió látogató keresi fel, akik öt kontinensen több mint 170 ezer hotel, panzió, apartman és vendégház közül válogathatnak. A cégcsoport 2014-ben elnyerte a Deloitte Fast 50 – a régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatának járó – díjat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.