Cégvilág

VW-botrány: segítik a tulajdonosokat a manipulált gépkocsik azonosításában

A Volkswagen-csoporthoz tartozó Audi pénteken bejelentette, hogy a németországi Audi-tulajdonosok már meg tudják állapítani, hogy kocsijukba be van-e építve az emissziós értékek meghamisítását lehetővé tévő szoftver.

Az ügyfelek egy weboldalon megadva gépkocsijuk alvázszámát megtudhatják, hogy autójuk a csaló szoftverrel fut-e. A gyár közölte, hogy a következő hét folyamán ez a lehetőség az egyes országok Audi-honlapjain világszerte megnyílik az Audi-tulajdonosok előtt.

Folynak az előkészületek az érintett gépkocsik szoftverjének módosítására - áll az Audi közleményében, amely azonban azt is hangsúlyozza, hogy a szóban forgó járművek műszakilag teljesen biztonságosak és alkalmasak a közúti közlekedésre. Az Audi korábban közölte, hogy világszerte mintegy 2,1 millió manipulált típusa fut, ebből több mint 2 millió Európában.

A szeptember 18-án kitört botrány hatása még nem érződik az autópiacon, mert a vevők általában hetekkel-hónapokkal előbb megrendelik a kívánt típust. A német szakmai szövetség, a VDA kimutatása szerint szeptemberben éves szinten 5 százalékkal nőtt a Németországban újonnan üzembe helyezett hazai és külföldi gyártmányú gépkocsik száma. Ezen belül 8 százalékkal emelkedett a dízel üzeműeké és arányuk elérte a 47 százalékot. Az 7 százalékkal bővült tavaly szeptemberhez képest. A VDA nem közölt adatokat az egyes márkák eladásaira vonatkozóan.

Volkswagen-csoport
Kapcsolódó cikkek