Jöhet a kisebb méretű iPhone
Az AppleInsider beszámolója alapján Ming-Chi Kuo még a hét elején arról beszélt befektetők előtt, hogy a legutóbbi verzióknál jóval kisebb, 4 colos kijelzővel ellátott okostelefont dobhat piacra jövőre a társaság. Utoljára 2013-ban, az iPhone 5S-nél alkalmazta ezt a méretet a vállalat, a tavaly és az idén piacra dobott verziók ennél jóval nagyobbak. A cég legújabb telefonjai, az iPhone 6S és 6S Plus 4,7, valamint 5,5 colos kijelzővel rendelkeznek.
Ez utóbbi méret egyébként már az alsó határa a phablet kategóriának, vagyis az okosmobilok és a táblagépek közötti átmenetet képező készülékeknek. A méret megnövelésére a piaci verseny kényszerítette rá az Apple-t, mert riválisai egyre nagyobb eszközökkel jelentek meg a prémiumkategóriában. Persze ezt is a felhasználói igények kényszerítették ki, hiszen a médiafogyasztási szokások átalakulásával egyre többen néznek videót az okostelefonjukon, és ahhoz, hogy ez valóban élmény legyen, bizony szükség van a megfelelő nagyságú kijelzőre.
A KGI Securities elemzője szerint azonban továbbra is van felhasználói igény a kisebb méretű okosmobilokra, ezért jövő ősszel, amikor az Apple bemutatja az új modelljeit, egy ilyen készülék is szerepelhet majd a portfólióban. A 4 colos telefon a szakértő szerint a nagy teljesítményű A9 processzort kapja majd, azonban várhatóan nem látják el az idén bemutatott verziókba beépített 3D Touch technológiával, ami a vezérlést emelte új szintre.
Az eszköz valószínűleg a kedvezőbb árú kategóriába tartozik majd, ami lehetőséget nyújt az Apple-nek, hogy olyan felhasználókat is elérjen, akik eddig a meglehetősen borsos árú csúcsmobiljait nem engedhették meg maguknak. A kisebb méretű iPhone-modellről egyébként már több mint egy éve jelennek meg híresztelések, ugyanakkor a KGI elemzője korábban meglepően jólértesültnek bizonyult az Apple ügyeivel kapcsolatban, több prognózisa is beigazolódott.


