BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A sávszélesség növeléséről szól a mobilcégek versenye

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A három magyarországi mobiltelefon-szolgáltató az utóbbi időben a legöldöklőbb versenyt a sávszélesség biztosításában vívja egymással – 2015 a 4G éve volt.

Egymást igyekeznek lekörözni a távközlési cégek annak kapcsán, hogy melyiküknek sikerül előbb és minél szélesebb kör számára biztosítani a publikusan – vagyis nem kísérleti fázisban lévő –  elérhető leggyorsabb sebességű hálózatot. A 4G kapcsán legnagyobb múltra visszatekintő Telekom már egy lépéssel tovább is lépett, a cég ugyanis nemrég bejelentette, hogy az országban elsőként Nyíregyházán elérhetővé tette a másodpercenként akár 300 Mbit névleges letöltési sebességű mobilinternet-szolgáltatást a Telekom hálózatán. Ez a ma Magyarországon elérhető leggyorsabb mobilinternet, LTE-Advanced-technológia, amely a 4G következő lépcsőfokát jelenti. A Telekom 4G-s mobilinternet-szolgáltatása jelenleg már szinte mindenki számára elérhető. A Telekom 4G hálózatának havi adatforgalma folyamatos és stabil növekedést mutat a 2012. januári indulástól kezdve, és 2015 júliusától már tartósan és egyre nagyobb mértékben meghaladja a 3G-s adatforgalmat. A 4G elterjedése, felhasználása meghaladta a várakozásokat.

A hálózatfejlesztések és cellabővítések révén az év eleji 12 százalékról mára 97 százalékosra nőtt a hazai autópályák Hipernet 4G-s lefedettsége – jelentette be a Telenor. Emellett december közepétől a budapesti metróvonalak mindegyikén is maximális sebességgel hipernetezhetnek a telenorosok. Egy ideig az LTE-szolgáltatás elterjedését késleltette, hogy nem voltak megfelelő minőségű és elérhető árú készülékek. Mára ez a „probléma” megoldódott, a novemberben az eladott új okostelefonok nyolcvan százaléka már 4G-s készülék, és a Telenor-ügyfelelek csaknem negyven százaléka, mintegy 1,4 millió előfizető használ mobilinternetet. Mivel a Hipernet 4G-hálózat-lefedettsége és az azt használó ügyfelek száma jelentősen nőtt, ezért a kis és nagy képernyőn bonyolított mobilinternetes forgalom is emelkedett, ez havonta átlagosan 1,3 gigabájtot tesz ki. A Telenor arra számít, hogy az év végére a 4G hálózatán forgalmazott adatmennyiség meghaladja majd a 3G-n keresztül továbbítottat.

A sávszélesség-kínálat kapcsán a három cég különböző stratégiát folytatott: a Telekom a lehetőség kezdetétől a 4G-re koncentrált, míg például a Vodafone a 3G hálózat fejlesztését helyezte fókuszba. Idővel a Vodafone is lépett, és ősszel jelentette be, hogy budapesti 4G hálózatának fejlesztése után teljessé vált a budapesti metróvonalak 4G-lefedettsége is. Ezzel a fejlesztéssel egyébként Budapest bekerült azon nagyon kevés nagyváros sorába, ahol a metróvonalak teljes egészében – 38,6 kilométer hosszan, 52 állomáson – valamennyi utazó számára elérhetőek a 4G-s mobilinternet-szolgáltatások. Ezzel egyébként a Vodafone olyan nagyvárosokat előzött meg, mint London vagy Párizs. (Budapesten a többi szolgáltató is jelen van a metróban.) A metróvonalak mobilinternetes lefedése világszerte bonyolult folyamat, részben a föld alatti építés, részben a különleges elvárások, részben pedig a korlátozott hozzáférés miatt. 

A Vodafone 2014 novemberében Budapest belvárosában indította el a 4G-szolgáltatását, miután elnyerte a szolgáltatás elindításához szükséges 800 MHz-es és 2600 MHz-es frekvenciatartományt. A Vodafone is azt ígérte, hogy az év végéig országosan teljessé válik a 4G-lefedettség.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.