Aranyvasárnap, december 20-án tartja a Virág Judit Galéria téli árverését 223 tétellel, közülük kettőnek a becsértéke 50–70 millió forint. Ebben a sávban indul Szinyei Merse Pál Rokokó című festménye 32 milliós kikiáltás mellett. Utoljára a BÁV vitte ezt a képet kalapács alá 1975-ben, akkor 75 ezer forintért értékesítették. A másik kép Ziffer Sándor 1913-ban Nagybányán festett Pihenő modellek-je, erre 30 millió forinttól lehet licitálni.
Sok a szép csendélet: Czigány Dezső művei közül különösen elegáns a körtés csendélet, becsértéke 40–50 millió forint, kikiáltási ára 20 millió. Fényes Adolf egy ráérős nyári estét mesél el asztalon heverő kártyalapokkal és muskátlikkal, a kép becsértéke 36–50 millió forint 20 milliós kezdés mellett. Ősszel Virág Judit 90 millió forinton ütötte le Kádár Béla egyik művét, borítékolható volt, hogy most is lesz kiemelkedő képe. Az 1926-os avantgárd Asztali csendélet becsértéke 20–26 millió forint, és 12 millióról indul.
Czigány Dezső Délfrancia tája a harmincas évek elején keletkezett, amikor Nizzában élt – ennek a harmóniáját tükrözi a festmény, amely 14–18 milliós becsérték mellett 8 millióról indul. Egry Józseftől nemcsak balatoni művet árvereznek, hanem egy 1930-as olaszországi olajpasztellt is, a Pompeji utca becsértéke 10–15 millió forint.
Nem hiányoznak az örök slágerek, Vaszary, Rippl-Rónai, Mednyánszky sem. Előbbitől a legfontosabb azonban egy impresszionista életkép, a Déli pihenő 35–45 milliós becsértékkel. Rippl-Rónai József Lazarine-portréja a kukoricás képek dekorativitása mellett a fauve-okat is idézi, becsértéke 20–30 millió forint. Mednyánszkytól legutóbb az életműrekordot jelentő 90 millióért kelt el egy kép a Villás Galériánál, itt a szugggesztív Hajnali fények 17–24 milliós becsértékkel bír.
A kortárs részben ott van az idén kötelező El Kazovszkij: Új oszlopos szentek című művének becsértéke 2,5–3,5 millió. Váli Dezső 2001-es zsidó temetője 2,6 millióról indul, becsértékének teteje eléri az 5 milliót. Keserü Ilona Üzenet Ország Lilinek című 1983-as alkotása fontos darab, ahogy Gedő Ilka 1975-ös Ablakos rózsakertje, ezt 3–5 milliós becsértékük is jelzi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.