BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magához tért a kínai ipar

Kilenc hónap óta először nőtt a kínai feldolgozóipar teljesítménye márciusban a hivatalos beszerzésimenedzser-index (PMI) tanúsága szerint: a mutató 50,2 pontra emelkedett a februári 49-ről, tavaly július óta először lépve át a növekedés/csökkenés küszöbét jelentő 50 pontot. A kínai statisztikai hivatal által összeállított PMI az állami nagyvállalatok körében elvégzett felmérés alapján készül, míg a Caixin piackutatóé a kisebb magáncégekre fókuszál: az általuk ugyancsak pénteken közzétett feldolgozóipari PMI még éppen 50 pont alatt maradt, de így is örültek neki az elemzők, hiszen egy év óta először tudott nőni az index, nem is kicsit: a februári 48 pontról 49,7-re.

A Caixin mutatójának minden részindexe javult az előző hónaphoz képest – emelte ki a cég közleményében He Fan vezető közgazdász –, a termelés és az új megrendelések emelkedése azt jelzi, hogy kezdi megtenni hatását a kormány ösztönző reformprogramja. A CNBC által megkérdezett elemzők arra is figyelmeztettek, hogy a márciusi javulásban még benne lehetett a holdújév hatása – vagyis hogy a februári nyolcnapos ünnep után ismét beindult a munka –, ám az emelkedés mértéke túl nagy ahhoz, hogy csak ennek lehessen tulajdonítani. Jó jel volt már az is, hogy a feldolgozóipari vállalatok profitja a vártnál jobban emelkedett az első két hónapban, de hozzájárulhatott a szektor erősödéséhez a jüan stabilizálódása, valamint a tőzsdei viharok elcsitulása is.

Mindez együtt csillapíthatja a kínai gazdaság lassulása miatti aggályokat, amelyekre Janet Yellen, a Fed elnöke is hangsúlyosan utalt a múlt héten. A Standard & Poor’s mindenesetre a növekedéssel kapcsolatos kétségekre is hivatkozott, amikor egy nappal a PMI-adatok megjelenése előtt stabilról negatívra vette vissza az AA mínuszos kínai adósságosztályzatra adott kilátást, azt vetítve előre, hogy a következő másfél-két évben leminősítés jöhet. Az S&P szerint a következő három évben 6 százalék körül lehet az éves GDP-növekedés a tavalyi 25 éves mélypontot jelentő 6,9 százalék után; a márciusban elfogadott ötéves tervben átlag 6,5 százalékos cél szerepel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.