Cégvilág

Tehenekkel tüntettek a tejtermelők - fotók

A tejelő tehenek felvonultatásával tiltakozott ma Budapesten a tejszakma.

A tejelő tehenek felvonultatásával tiltakozott ma Budapesten a tejszakma, a termelők az alacsony tejfelvásárlási árak és az importdömping miatt döntöttek úgy, hogy a fővárosi utakra hajtják állataikat. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácson belül megalakult demonstrációs bizottság tájékoztatása szerint „tenyészállat-bemutatót tartanak”, és petíciót kívánnak átadni az Országos Kereskedelmi Szövetség Bécsi úti székházánál. Ezután az állatokat átterelik a Nébih és a székházához is.

A tejtermelők gondjai alapvetően abból fakadnak, hogy az elmúlt két évben drámai mértékben zuhantak a felvásárlási árak, és ezzel működésük veszteségessé vált. Míg 2014 első felében még kilónként 100 forint felett volt a nyers tej felvásárlási ára, mára a szerződött árak is csupán 70 forint körül vannak, s nincs jele annak, hogy emelkedés jönne.

A piaci zavart tovább tetézi az is, hogy a feketeforgalom meglehetősen magas arányt tesz ki, amely az áfacsalt importnak kedvez, a tisztességes szereplőknek viszont hátrányos. A ma tiltakozó termelők a kereskedőktől azt követelik, hogy függesszék fel az üzletelést a tisztességtelen piaci szereplőkkel, a NAV-tól és az élelmiszerlánc-felügyelettől pedig összehangolt, öt évre visszamenő ellenőrzéseket várnak a kifogásolt cégek, illetve kereskedelmi partnereik ellen.

"Udvariatlanság lenne, ha a tejtermelők petíciójának ismerete nélkül formálnék véleményt, mindenekelőtt meg kell várnunk, hogy mivel állnak elő a tiltakozó gazdák” – utasította vissza lapunknak még a tüntetés előtt a konkrét állásfoglalást Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Kamara főtitkára ugyanakkor hozzátette: a tejtermelők helyzete, az ágazat nehézségei ismertek, és a tárgyalások az érintettek képviselői közt már zajlanak. „Volt egyeztetés a Miniszterelnökség bevonásával, és lesz közös tárgyalás a Földművelésügyi Minisztériummal is. Eddig végig szakmai mederben folyt a diskurzus, a tejtermelők sportszerűen, szakmai felvetésekkel képviselik az érdekeiket” – mondta lapunknak Vámos György.

tej tehén tüntetés
Kapcsolódó cikkek