Az előző ciklus uniós forrásainak kifutása miatt februárban is több mint 19 százalékkal esett vissza az építőipar teljesítménye. Élénkülés legfeljebb a második fél évben várható.
Folytatódik a drasztikus visszaesés az építőiparban: februárban éves összevetésben 19,2 százalékkal csökkent az ágazat termelési volumene a januári 20,1 százalékos esés után – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A nem meglepő teljesítményromlás fő oka, hogy 2015 végén befejeződtek a 2007–2013-as uniós forrásokból végzett munkák. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) tanulmánya szerint 2014 és 2015 lényegében úgy telt el, hogy a 2014–2020-as ciklus forrásaiból érdemleges összeget építési-beruházási célra nem használtak fel.
A legnagyobb mértékben az út- és vasútépítő, valamint a közműépítéssel foglalkozó vállalkozások termelése maradt el. Az épületek építése 8,6, az egyéb építményeké 35,4 százalékkal esett vissza. Januárban 44, februárban 40,4 százalékkal volt kisebb az építőipari cégek hóvégi szerződésállományának volumene, mint egy évvel korábban. Biztató jel viszont, hogy az új szerződések volumene 8,7 százalékkal emelkedett. Az épületek építésére kötött új szerződések volumene – különösen az ipari és raktárépületek révén – 19,9 százalékkal nagyobb volt a tavaly februárinál, a teljes rendelésállomány 41,2 százalékkal nőtt.
A szektorban átrendeződés figyelhető meg, és a következő időszakban a lakásépítések válhatnak az építőipar motorjává – vélekedett Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Ehhez az új lakások iránti fokozódó kereslet, a kormányzati lakásépítési program kibővítése és az új lakások áfacsökkentése is hozzájárulhat.
A következő hónapokban várhatóan mínuszban marad az építőipar teljesítménye, javulás legkorábban az év közepétől várható, amikor a 2014–2020-as uniós pénzügyi ciklus forrásait már lehívják, újra beindul a közbeszerzési piac – mondta korábban lapunknak Koji László, az ÉVOSZ elnöke. Bár a szervezet beszerint az idén a tavalyi 7600-ról 12 ezerre is emelkedhet az új lakások száma, a lakásépítések hatása jövőre lesz jobban érzékelhető. Így ez még nem lesz képes pótolni az uniós források hullámvölgyet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.