BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javuló eredmény az OTP-nél

A tavalyinál lényegesen jobb, 34,2 milliárd forintos adózott eredményt ért el az OTP az első negyedévben. 2015 hasonló időszakában csupán 1,9 milliárd forint volt a pénzügyi csoport nettó profitja. A korrigált adózott eredmény – amely a bankadót és a tranzakciós illetéket nem tartalmazza – 47,6 milliárd forint lett, ez is 67 százalékkal magasabb a tavalyinál. A jobb eredmény az orosz és az ukrán leánycégek teljesítményének javulásából következett – mondta Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese a társaság sajtótájékoztatóján.

A magyarországi alaptevékenység (OTP Core) nettó eredménye 2 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, kedvező hír viszont, hogy a teljesítő hitelek állománya növekedésnek indult. Az árfolyamszűrt bruttó hitelállomány Magyarországon utoljára 2010 negyedik negyedévében növekedett. Magyarországon továbbra is dinamikusan nő a jelzáloghitel-igénylések és -folyósítások összege, az új kihelyezésekből az OTP piaci részesedése 24,8 százalékos. A kibővített családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) is pörög az OTP-nél. Az igénylők háromnegyede hozzájuk fordul, és kétharmaduk hitelt is kér – mondta Bencsik.

Április végéig 3 ezer CSOK-kérelmet adtak be a hitelintézethez összesen 8 milliárd forint értékben, a 10 + 10 milliós CSOK-ot igénylők aránya 13 százalék. A lakáshitelezésben egyébként csökken az OTP piaci részesedése, a vállalati hitelezésben viszont növekedést mértek, az idei első negyedévben 14,5 százalékos volt a részesedésük. A mikro- és kisvállalati hitelek állománya az idei első negyedévben 2,1 százalékkal volt magasabb, mint tavaly.

A külföldi leánycégek közül az Oroszországban egy évvel ezelőtt elindított, fiókokkal nem rendelkező, csupán elektronikusan elérhető Touch Bank kivételével mindegyik nyereséges lett az első három hónapban. A legtöbb profitot a bolgár DSK termelte, 13,8 milliárd forintnyit. Ez ugyan 22 százalékkal elmaradt a tavalyitól, de a bolgár bank hitelezési aktivitása erősödött, és a vállalati piaci részesedése is folyamatosan emelkedik. Az orosz leánybank 2,6 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta az első három hónapot, ez főleg annak köszönhető, hogy a kockázati költségeket sikerült normalizálni, az áruhiteleknél már csupán 7 százalékon állnak. Az elmúlt években hatalmas veszteségeket felhalmozó ukrán leánybank 0,9 milliárd forintos adózott eredménnyel fejezte be az első negyedévet. Az OTP-nél arra számítanak, az elmúlt években problémákkal küzdő mindkét leánybank nyereséges marad az idén.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.