Összességében jó döntés volt a JNT/MPT Security Zrt.-ben fennálló postai tulajdon felének az értékesítése – mondta Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a Napi.hu-nak. A takarékok és az FHB beszállása nyomán a cég nyereségessé vált, a Posta számára pedig biztosított a stabil, jó minőségű szolgáltatás is.
Szarka azt nem árulta el, hogy pontosan mennyiért adták el a JNT ötven százalékát, de azt elmondta, hogy az üzletrészért az értékelésnek megfelelő vételárat kaptak, amely magasabb volt a társaság sajáttőke-értékénél, valamint a Posta könyveiben szereplő nyilvántartási értéknél is. Arra a felvetésre pedig, hogy miért nem tartották meg a többséget, azaz a részvények legalább 51 százalékát, a vezérigazgató kifejtette: a beérkezett ajánlatok alapján egyértelművé vált, hogy két pályázó együttesen 50 százalékra vonatkozó ajánlatának elfogadása biztosítja a legnagyobb megtérülést a Posta számára. A negyven plusz tíz százalék eladásával jóval magasabb vételárat tudott elérni a Posta, mint a 49 százalék értékesítésével, továbbá az ötvenszázalékos tulajdoni hányaddal a legnagyobb tulajdonosként továbbra is meg tudja határozni a cég működését, stratégiáját.
A Posta a tranzakció következtében nem mondott le irányítási jogáról – emelte ki Szarka. Legnagyobb tulajdonosként az MPT Securityben semmilyen stratégiai vagy üzletpolitikai döntés nem hozható nélküle. Szarka azt is kiemelte, hogy 2016-ban az MPT Security nem csökkenti, hanem még valamelyest bővíti is létszámát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.