Mérnöki megatender - 12 milliárdot nyerhetnek a műszaki ellenőrök
Szokatlanul méretes, összesen 12 milliárd forintos pályázatot írt ki a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. (NFP) mérnöki és műszaki feladatokra. Ez az állami cég bonyolítja le a 2014–2020 közötti uniós támogatási ciklus elsőként meghirdetett nagy infrastruktúraberuházását, az összesen 420 milliárd forintra tervezett víziközmű-projekt hat megatenderét. Ezekhez a régiónként meghirdetett szennyvíz-, illetve ivóvízprojektekhez kapcsolódik a mostani mérnökpályázat.
A feladat a majdani konkrét kivitelezési szerződések felügyeletére szól, a nyertes a projekt fizikai megvalósításáért és a pénzügyi ellenőrzéséért is felel. Ő az építkezések kulcsszereplője, az úgynevezett független mérnök, akinek jóváhagyása nélkül nem fizethetők ki a számlák. A mérnöktender technikája is a 420 milliárdos pályázathoz igazodik, vagyis nem konkrét beruházások ellenőrzésére, hanem 2,6 milliárd forintos darabokra és négy évre szól.
A különbség annyi, hogy még szűkebbre szabták a versenyt: az építési pályázaton régiónként négy nyertest fog hirdetni az NFP, míg független mérnökből három befutóval kalkulál. A koreográfia szerint a nyertesekkel keretmegállapodást köt az állami kft., majd a konkrét projektek meghirdetésekor a három kiválasztott új körben mérkőzik a végső győzelemért. A kivitelezéshez hasonlóan csak nagyobb mérnökcégek jöhetnek számításba, olyanok, amelyek az előző három évben összesen legalább kétmilliárdos nettó árbevételt értek el, illetve az NFP-pályázathoz hasonló mérnöki és műszaki ellenőrzésből legalább egymilliárd forint forgalmat produkáltak.
Érvénytelen lehet a 420 milliárdos pályázat?
A Világgazdaság értesülése szerint az ivó- és szennyvízberuházásra szóló, összesen 420 milliárd forintos óriástender kormányzati berkekben is fejtörést okoz, nem csak az uniós ellenőrök találták aggályosnak. Mint korábban megírtuk, az Európai Bizottság elsősorban a tiszta versenyt látja veszélyben, és a tender felfüggesztését kérte már a tender beadása előtt. A kiíró Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft.-ről csak annyit jeleztek a brüsszeli szakértők, hogy feleslegesen iktatták be az ügymenetbe, a pályázatokat a konkrét projektek megrendelőinek kellene menedzselniük. Kormányzati berkekben ezzel ugyan nem értenek egyet, de felvetődött egy másik alapvető probléma, jelesül, hogy esetleg érvénytelen a pályázat. Tendert az uniós támogatás kedvezményezettje írhat ki, illetve az, akit megbíz a pályázat kiírásával. A hat régióra szóló tenderből azonban nem derül ki, hogy konkrétan mely településeken és pontosan milyen beruházás valósul meg. Így az sem egyértelmű, ki a kedvezményezett, azaz ki lehet a pályázat kiírója, az NFP megbízója. Márpedig ha nincs megbízó, akkor megbízás sincs – így a levezetés. A kétségeket jelzi, hogy a napokban módosították a közbeszerzési felhívás szövegét. Az eredetiben az NFP az érintett önkormányzatok, illetve társulásaik nevében eljáró szervezetként szerepelt, a módosításba megbízóként a régió vízművei is bekerültek név szerint.


