BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Optimisták a vállalkozások, de óvatosan vesznek csak fel hitelt

A kisvállalkozások mindössze tizede tervez hitelfelvételt a következő egy évben – derül ki a CIB Bank kisvállalati kutatásából, amelyet 0–500 millió forint közötti árbevételű cégek körében végeztek el. A hazai kkv-k egyébként optimisták, többségük mérsékelt fejlődésre, de legalábbis a vállalkozás helyzetének szinten maradására számít a következő években. Jellemzően minél nagyobb volt egy cég, annál derűsebben látta a jövőt.

A cégek kétötöde fontosnak tartotta a tudatos tervezést, többségük legalább fél évre előre tud tervezni. Ennek némileg ellentmond, hogy a 300 millió forint alatti cégek közül tízből hat még sosem készített üzleti tervet sem szóban, sem írásban. Beruházást, fejlesztést sokan terveznek, de többnyire csak kisebb értékűeket. A cégek ezt jellemzően nem hitelből kívánják megvalósítani, és a megkérdezett vállalkozások többsége korábban sem vett fel hitelt. A leggyakoribb indok, ami miatt nem veszik fel a hitel, hogy nincs rá szükségük, de sok cég azért mond le a kölcsönről, mert kockázatosnak vagy éppen drágának tartja. A vállalkozások körülbelül negyede „elvi okokból” nem hajlandó eladósodni.

A hitelt felvevő cégek körében egyébként kétféle termék népszerű – mondta Nagy Róbert, a kkv-hitelekhez garanciát nyújtó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgató-helyettese a kutatást bemutató sajtótájékoztatón. Az egyik egy folyószámlahitel, ennek átlagos kerete elég alacsony, 12 millió forint körül van. A másik kedvelt hiteltípus a beruházási kölcsön.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.