Cégvilág

Túlélték a boltzárat a bevásárlóközpontok

A bevásárlóközpontok nagy részénél nőtt a nyereség vagy csökkent a veszteség tavaly, pedig a vasárnapi nyitvatartás tilalma (is) keresztbe tett az üzletnek.

Néhány plázának meg se kottyant a vasárnapi boltzár, legalábbis erről tanúskodnak a legnagyobb bevásárlóközpontok 2015-ös beszámolói. A boltok vasárnapi nyitvatartásának tilalmával a plázák az elmúlt évben vasárnaponként elnéptelenedtek, de úgy tűnik, működött a meghosszabbított hétköznapi nyitvatartás taktikája, amit a legtöbb bevásárlóközpont és bolt követett.

Előfordult, hogy a vasárnapi boltzár visszafelé is elsült, amikor a boltok összehangoltan ellőttek egyet az évi 5 szabad vasárnapjukból. Így járt például az Aréna Plaza áprilisban, amikor a bevásárlóközpont évente megrendezett, napokig tartó nagy leárazásán a vasárnapi nyitvatartással a valaha mért legnagyobb napi forgalmat érte el, ugyanis a fővárosban másutt zárva maradtak a boltok. A tavalyi év végső eredményei azonban az Aréna Plaza esetében még nem ismertek, ugyanis az üzemeltető Symmetry Arena Kft. a tavalyi évre egyelőre nem adott le beszámolót, és a társaság ügyvezetője megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni.

Nagy szakítás azért a legtöbb helyen nem volt tavaly, egy bevásárlóközpontot leszámítva. Az Allee üzemeltetőjének, az Allee Center Kft.-nek nagyon jól mehetett a bolt tavaly. Az árbevétele enyhén nőtt, az adózott erdeménye viszont megugrott és forintra átszámolva meghaladta a 3 milliárdot, amit a holland és német tulajdonos cégek ki is vettek osztalékként. A budapesti, a győri, a pécsi és a szegedi Árkádot, valamint a Fórum Debrecent működtető ECE Projektmanagement Budapest Kft. is enyhén növelte árbevételét és adózott eredményét. A tulajdonos német társaság az előző és a tavalyi év eredményét, 939 millió forintot szintén kivette osztalékként.

A Westend City Center üzemeltetője, a Westend Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft. árbevétele is nőtt. Adózott eredménye 2014-ben nem volt számottevő, mindössze 54 millió forint, és tavaly enyhe csökkenéssel lényegében ezen a szinten maradt. A bevásárlóközpont irodáinak és üzleteinek bérbeadásával foglalkozó West End Magyarország Ingatlanhasznosító Zrt. tavalyi beszámolója lapzártánkig nem volt elérhető.
A MOM Park bevásárlóközpontot és irodaházat üzemeltető és bérbeadó MOM-Park MFC Kft. növelte árbevételét, és vesztesége nyereségbe fordult. A budatétényi Campona plázát üzemeltető Campona Shopping Center Kft. árbevétele lényegében stagnált, de a 2014-es veszteség helyett 2015-ben már pozitív adózott eredménnyel zárt.

A Pólus Center üzemeltetőjének, a Pólus Társasház Üzemeltető Kft.-nek viszont nem ment ilyen jól a szekér: árbevétele csökkent, és korábbi és az előző év plusz nullás eredménye helyett a tavalyi év után már negatív nulla szerepelt ezen a soron. A Duna Plaza üzemeltetője, a Duna Plaza Zrt. enyhén növekvő árbevételről és csökkenő veszteségről számolt be, mint ahogyan a Corvin bevásárlóközpont bérbeadásával foglalkozó Klepierre Corvin Kft. és az Asia Center Kft. is. A budapesti Mammut plázákat működtető Mammut Zrt. árbevétele lényegében stagnált, vesztesége viszont még a jókora, 3 milliárd feletti 2014-es bukónál is nagyobb lett, megközelítette a 3,5 milliárdot.

Alle vasárnapi boltzár mammut pláza
Kapcsolódó cikkek