BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó hír a Mercedes-bővítés, de veszélyes is lehet az autóipari függőség növelése

„A következő években 1 milliárd euró értékű beruházást tervezünk a kecskeméti telephelyen” – nyilatkozta Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Cars termelésért és ellátási láncért felelős igazgatótanácsi tagja. „A beruházás eredményeként csúcstechnológiával rendelkező hatékony gyártási egység létesül, ahol a rugalmas termelési rendszerben különböző jármű-architektúrájú és meghajtású modellek gurulnak majd le a szalagról. Ezzel termelési kapacitásaink megnőnek, és mindemellett a piaci igényekre is rugalmasan és gyorsan tudunk reagálni” – hangsúlyozta.

„Nem teljesen váratlan hír az új Mercedes-gyár felépítése, mert egy óriási beépítetlen terület állt eddig is a vállalat rendelkezésére a kecskeméti telephelyen, vagyis megvoltak a bővítés alapjai” – mondta a Világgazdaságnak Török Zoltán. A Raiffeisen Bank vezető közgazdásza hangsúlyozta, hogy az elmúlt években nem érkezett ilyen nagy volumenű tőkebeáramlás Magyarországra.

Török Zoltán szerint az nem jó hír, hogy az autóiparban történik a beruházás, mert a magyar gazdaság függése már így is magas az ágazattól, ez pedig veszélyeket rejt” – mutatott rá Török Zoltán. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint jelenleg a feldolgozóipari termelés közel egyharmadát teszi ki a járműgyártás, az exportértékesítésben pedig még ennél is nagyobb a súlya az ágazatnak.

Török Zoltán emlékeztetett, hogy korábban az elektronikai szektor volt az ipar húzóágazata, és amikor a Nokia vagy a BlackBerry leszállóágba került, az a magyar gazdaságot is nagyon kellemetlenül érintette. „Az autóipar átrendeződése nem olyan gyors, mint a mobiltelefonoké, vagyis nem feltétlenül kell analógiát vonni, de a függés növekedése mindenképpen veszélyes” – hangsúlyozta Török Zoltán, aki arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt években a nagy autóipari fejlesztések nem nálunk, hanem a régió más országaiban valósultak meg. A Mercedes beruházása hosszú távon növelni fogja a magyar GDP-t is, de a XXI. században az értékteremtés legfőbb letéteményesei nem a gyártóbázisok, hanem a kutatás-fejlesztés és a szolgáltató ágazat – vélekedett a Raiffeisen Bank közgazdásza aki szerint erre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni.

Az idei év elején láthattuk, hogy az ipari termelés lendületet megtorpant, annak hatására, hogy az autógyárak termelése visszaesett – mutatott rá a szakértő. Az elmúlt években a Mercedes, az Audi és a Suzuki termelésbővülése miatt kétszámjegyű növekedést mutatott az autóipar, a Mercedes beruházása nélkül azonban lassabb növekedési trendre kellett volna felkészülni hosszú távon, mert a gyárak többsége már a teljes kapacitás közelében termel. Török Zoltán hangsúlyozta: ezzel a bővítéssel meglesz a növekedés alapja, így az autóipar tovább tudja majd húzni a termelésbővülést. A cseh és a szlovák példák alapján a belföldi beszállítói kapacitások is növekedhetnek a gyárbővítések hatására.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.