Cégvilág

Állami kontroll a Dürer Kert területén

Stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek nyilvánította a kormány azt a céget, amely a Dürer Kertnek helyet ingatlan tulajdonosa – derült ki egy pénteken megjelent kormányrendeletből. A közelmúltban megjelent hírek szerint a felszámolás alatt álló Ajtósi University Ingatlanforgalmazó Kft. tulajdonában álló, 3,7 hektáros Ajtósi Dürer sor 19–21. a Városliget szomszédságában azért is érdekes, mert az új Fővárosi Nagycirkuszt ezen a területen tudná elképzelni a kormány.

A Fővárosi Nagycirkusznak a Városliget átalakítása és az állatkert bővítése miatt kell elköltöznie az állatkert mellől. A cirkusznak egy új épületkomplexumot fognak kialakítani a Liget Budapest projekt keretében egy tavaly decemberi kormányhatározat szerint. Egy két héttel ezelőtti, augusztusi kormányhatározat Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert és Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert bízta meg a szervezet költözéséről szóló előterjesztéssel szeptember 30-ig. Ennek a dokumentumnak kell majd megjelölnie az új helyszínt és a költözés ütemezését, és nagyon esélyes, hogy ez végül a Dürer Kert helye lesz. Erre utal az is, hogy a tulajdonos céget stratégiailag kiemelt szervezetté nyilvánították. Az ilyen kategóriába sorolt cégek felszámolását ugyanis csak az állami felszámolótársaság, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. végezheti, akár a nyilvános eljárást is mellőzve. Így komoly az esély, hogy a társaság ingatlana a kormányzati szándéknak megfelelően fog gazdát cserélni.

Az Ajtósi University Ingatlanforgalmazó Kft.-t 2011-ben alapította az Aurec Capital Kft. és a panamai Tricap Corp 50-50 százalékos részesedéssel. Az Aurec Capital Kft. 2007-es alapítása óta offshore cégek tulajdonában áll, ügyvezetőit izraeli lakcímmel jegyezték be. A sajtó annak idején Ehud Amirhoz, az Autóker Holding korábbi irányítójához kötötte a társaságot a Napi.hu beszámolója szerint. A céget kezdettől fogva a tíz legnagyobb ügyvédi iroda közé tartozó Szabó, Kelemen és Társai képviseli. Az Aurec Capital Kft. vette meg 2007-ben az államtól a Dürer Kertnek helyet adó ingatlant, állítólag több mint 6 milliárd forintért. A területen szállodát és irodaparkot akartak létrehozni.

A megjelent vételár nem állhat távol a valóságtól, ugyanis az Ajtósi University Ingatlanforgalmazó Kft. 5,2 milliárd forinttal tartozik az MKB Banknak a tavalyi évről szóló beszámoló szerint. Emiatt a banknak zálogjoga volt a társaságon, amit a pénzintézet rossz hiteleit felvásárolva átvett a szintén állami Szanálási Követeléskezelő Zrt. Az Ajtósi University az elmúlt években 150 millió feletti árbevétellel és évente több százmilliós veszteséggel működött. Kötelezettségállománya évről évre nőtt, tavaly már meghaladta a 7,4 milliárd forintot.

Dürer Kert Fővárosi Nagycirkusz
Kapcsolódó cikkek