BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem járnak jól a trafikok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Minden legális szereplő rosszul jár az e-cigaretta visszaszorítását célzó magas adókkal és díjakkal.

Piacrombolók lesznek a magas díjak és adók, amelyekkel a kormány a tervek szerint az e-cigaretták kereskedelmét sújtja. Az érintettek szerint ezzel a kormány a feketegazdaságnak, a garancia nélküli külföldi kereskedőknek és a töltőfolyadékokat otthon kotyvasztóknak tesz jót, éppen azoknak a szereplőknek, akiket kiszűrnének a rendszerből az egészségügyi kockázatokra hivatkozva. Júliusban derült ki, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) magas bejelentési díjakkal fékezné az e-cigaretta kereskedelmének felfutását. Egy termék bejelentésének szolgáltatási díja márkanevenként és hatáserősségenként 475 ezer forint lesz, a változásbejelentés 306 ezer forint. A díjat annak kell majd megfizetnie, aki a terméket forgalomba hozza, tehát a gyártónak vagy az importőrnek. A rendelet közigazgatási egyeztetése már lezárult, további egyeztetése folyamatban van. A jogszabályban foglaltak a kihirdetést követő 31. naptól lesznek hatályosak – közölte lapunkkal az Emmi.

Idén május 20-tól e-cigaretta-kiskereskedelmet csak nemzeti dohányboltok folytathatnak, nekik nem lesz bejelentési kötelezettségük. A gyártóknak, importőröknek a 2016. május 19-én már forgalomban lévő ilyen termékek bejelentését legkésőbb 2016. december 20-ig kell megtenniük. A 2016. november 20. előtt gyártott készülékek, valamint e-liquidek 2017. május 20-ig hozhatók forgalomba. Ha utána is szeretné valaki árusítani vagy importálni a termékét, akkor azt is regisztrálnia kell az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnél, az eljárást legkésőbb a tervezett forgalomba hozatal előtt 6 hónappal el kell indítania.

Nem a forgalmazói díjjal van baj, hanem a mértékével – mondta a Világgazdaságnak Demeter Domokos, a Galea Hungary Kft. tulajdonosa. A vállalkozó – aki minőségi e-liquideket és készülékeket importál Európából, és több száz trafiknak szállít – az e-liquideknél arra számít, hogy a választék szűkül majd, de a regisztrációjuk még kigazdálkodható, mert ezek a termékek lassan változnak. A készülékeknél viszont olyan ütemű a fejlődés, mint a mobilpiacon. Negyedévente le lehet cserélni a kollekciót, ami a jövőben minden alkalommal 306 ezer forintos módosítási díjjal és 6 hónapos átfutással járna. A megoldás a kínálat csökkentése, a különleges eszközök kihagyása lesz. Ez csak az Ebay és az Alibaba forgalmát fogja növelni – véli Demeter –, ahol továbbra is szabadon lehet majd vásárolni európai, kínai, koreai eladóktól, ők pedig a terméket elküldik gyorspostával, anélkül hogy bejelentési díjat fizetnének. Röviden, mindenki veszít a hazai e-cigaretta-kereskedelem elfojtásával: a fogyasztók, a forgalmazók és az állam mellett a trafikok is, hiszen az e-cigarettán elérhető árrés a hagyományos dohánytermékének a három-négyszerese.

Ráadásul 2017. január 1-jétől az e-liquidek dohányterméknek minősülnek, és jövedékiadó-kötelesek lesznek. Ha a bejelentési díjakat lenyelik is a kereskedők, a milliliterenként 65 forintos jövedéki adó miatt a most 800-1200 forint között kapható 10 milliliteres flakonok jövőre már 1500-2000 forintba kerülhetnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.