BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zuhan a cégalapítási kedv - minden idők egyik leggyengébb hónapja volt a július

Minden idők egyik leggyengébb hónapja volt 2016 júliusa a cégalapítások szempontjából. 1844 új céget alapítottak a hónapban, ami 13 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest, júniushoz viszonyítva pedig 28 százalékos visszaesést jelent – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.

Bár a nyári hónapok általában nem túl erősek cégalapítás szempontjából, 2016 júliusa a szezonalitást is figyelembe véve is negatív meglepetést hozott – mondta Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. Idén júliusban mindössze 1844 új cég alapítását tette közzé a cégbíróság, ami az utóbbi öt év egyik leggyengébb adata. Ez ugyanis az előző év azonos időszakához képest is 13 százalékos visszaesést jelent, pedig a 2015-ös bázis is rendkívül alacsonynak számított. Szintén nem szépíti a tényeket, hogy az előző hónaphoz képest 28 százalékos volt a csökkenés mértéke.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (ez a törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) júliusi értéke átlagosan 11 százalék körül mozogott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az index Bács-Kiskun, Vas és Komárom-Esztergom megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megye produkálta.

 

Az idei év hetedik hónapjában mintegy 3712 céget töröltek, ami némi csökkenést jelent mind az előző hónaphoz, mind az előző év azonos időszakához viszonyítva.

 

A megszüntetésre irányuló eljárások közül a felszámolási adatok jól jellemzik a cégstruktúra veszélyességét. A felszámolások tekintetében a trend bíztató, de júliusban még mindig 625 új felszámolási eljárás indult, ami azt jelzi, hogy a hazai vállalkozóknak továbbra is résen kell lenniük partnereikkel kapcsolatban.

 

Júliusban nem csak a felszámolások száma csökkent, hanem a cégbíróság által kezdeményezett kényszertörlések száma is több mint 50 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest: számuk tavaly júliusban 3134, idén júliusban viszont csak 1436 volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.