BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Hyundai bejelentkezett a Hanjinra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Los Angeles kikötőjében a hétvégén megkezdték a fizetésképtelenné vált Hanjin Shipping tengeri áruszállító társaság konténerhajóinak kirakodását, de másutt még mindig feszült a helyzet, és kérdéses a nyílt vízen a célállomás felé tartó vagy a kikötők bejáratánál lehorgonyzott hajók és szállítmányuk sorsa. Emlékezetes, hogy egyelőre csupán a szingapúri, a Los Angeles-i és a hamburgi kikötő számít biztonságos menedéknek a Hanjin hajói számára, másutt a cég hitelezői lefoglalhatják a hajót és annak rakományát. Időközben előrelépés történt azzal, hogy a Hanjin legnagyobb hitelezője, az állami tulajdonú Korea Development Bank (KDB) jelezte: támogatja, hogy a másik dél-koreai nagy áruszállító, a Hyundai Merchant megvásárolja a Hanjin egyes eszközeit, átvegye munkatársait és tovább vigye az üzletet. A KDB-nél képben vannak, hiszen ők egyben a Hyundai Merchant legfontosabb hitelezői is. A két hajózási társaságban az is közös, hogy az utóbbi öt évből négyben veszteségesek voltak.

Amíg a szöuli cégbíróság nem hirdeti ki a Hanjin csődvédelméről szóló határozatát, addig hivatalos ajánlatot nem tehet a Hyundai, amelynek ügyvezetője, Baek In Gyun közölte, hogy csak az életképes, gazdaságosan üzemeltethető egységek és eszközök érdeklik – írja a Bloomberg.

Amennyiben a Hyundai Merchant a Hanjin mind a 141 hajóját – közte a 97 konténerszállító óriáshajót – átvenné, azzal 5 százalékosra növelné világpiaci részesedését, egyben Ázsia második, globálisan pedig a világ ötödik legnagyobb tengeri fuvarozójává válna. A Hyundai flottája 120 hajóból áll, közte 63 konténerszállítóból. E céget is majdnem elsodorta az áruszállítókapacitás-fölösleg miatt bekövetkezett világpiaci áresés, de meg tudott egyezni mind a hajógyártókkal a fizetendő lízingdíjak csökkentéséről, mind a kötvénytulajdonosokkal a lejáratok meghosszabbításáról, mind a KDB-vel, amely a tartozások fejében 14 százalékos részvénypakettet kapott a Hyundai Merchantben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.