Cégvilág

Új órával támad Európára a Samsung

Új okosóra a Samsungtól, a világ legvékonyabb laptopja az Acertől – a többi között ezekkel az újdonságokkal indult a berlini szórakoztatóelektronikai szakvásár, az IFA.

Bemutatta tegnap este Berlinben új okosóráját, a Gear S3-at a Samsung, a cég megőrizte az előző modellnél bevált elemeket, és néhány izgalmas újdonsággal is előállt. Az elődhöz hasonlóan az új készülék is klasszikus formát kapott, vagyis kerek és körben elforgatható keretet alakítottak ki, ami a vezérlésben is szerepet játszik. A Samsung két alapmodellt alkotott, az aktívabb életet élő, időnként kétkezi munkát is végzők számára a valamivel masszívabb Frontiert és egy első ránézésre elegánsabbnak tűnő változatot, a Classicot. A berlini bemutatón többször is elhangzott: fontos cél volt a tervezésnél, hogy a felhasználók saját ízlésük szerint testre szabhassák az okosórát, így a kijelző megjelenésére több ezer variáció áll rendelkezésre, és természetesen rengeteg alkalmazás közül is válogathatnak a felhasználók. A Gear S3 por- és vízálló, Gorilla Glass SR+ felület védi a kijelzőt, a Frontier modell pedig a katonai szabványoknak megfelelő védelmet kapott az extrém hideg ellen. De nemcsak fizikai szempontból, hanem digitálisan is védik a készüléket, a Samsung okostelefonjainál megismert Knox rendszer is megtalálható az új okosórában. A szenzorok köre is bővült, sebességet, magasságot, de még a légnyomást is képes mérni a készülék, és a beépített hangszórónak és mikrofonnak köszönhetően közvetlenül lehet telefonhívásokat bonyolítani vele. Az új eszköz LTE-képes, vagyis például online zenehallgatásra is kiválóan használható, és nagyjából 30 százalékkal többet bír az akkumulátora, mint az előző modellé. Ez nagy előrelépés: az óra a Samsung közlése szerint egy feltöltéssel akár három-négy napig is használható.

Bár az IFA csak pénteken nyílik meg a nagyközönség előtt, a jelentős gyártók közül többen már tegnap megmutatták, hogy mivel készültek idén az eseményre. Nem aprózta el a bejelentéseket az Acer, a társaság új, hagyományos és átalakítható laptopcsaládot mutatott be, emellett pedig egy elsősorban játékosoknak szánt, hajlított kijelzőjű számítógéppel is meglepte a piacot. A cég nem bízta a véletlenre, hogy felkeltse a figyelmet, hiszen már szerda délelőtt megtartotta a saját sajtótájékoztatóját, megelőzve a riválisokat. Igaz, mondanivaló is volt bőven, hiszen a helyszíni beszámolók alapján 18 különböző terméket mutatott be az Acer. Az új laptopcsalád, a Swift négy modellel igyekszik meghódítani a fogyasztókat, köztük a Swift7 jelzésűvel, amely jelenleg a világ legkeskenyebb notebookja – bár könnyen előfordulhat, hogy mire ezek a sorok megjelennek, elveszíti ezt a pozíciót –, hiszen mindössze 9,98 milliméter „vastag”, és 1,1 kilogrammot nyom. Pedig egyáltalán nem spóroltak a teljesítménnyel, nyolc gigabyte memóriával, hetedik generációs, Intel Core i5 processzorral, valamint 256 gigabyte-nyi SSD-s tárhellyel látták el, és mindehhez sikerült olyan akkumulátort beépíteni, amellyel – az Acer állítása szerint – akár 9 óráig is bírja a gép. A 13,3 hüvelykes kijelző Full HD felbontású, és Gorilla Glass védelmet kapott. Az extrák miatt persze az ára is figyelemreméltó, októbertől lesz elérhető ezer dollárért. Az Acer az átalakítható laptopok szegmensében is egy új családdal, a Spinnel jelentkezett. A Predator 21X pedig a játékok kedvelőinek hoz új élményeket, hiszen ez az első, kimondottan erre a célra tervezett notebook, amelynek 21 hüvelykes kijelzője hajlított. Egy új Chromebook, néhány új okosmobil és még több, játékosoknak szánt laptop is szerepel a cég idei berlini újdonságai között.

A Panasonic is nyilvánosságra hozta, hogy mire készül. Széles kínálattal jelenik meg a vásáron: ebben természetesen megtalálhatók a legújabb televíziók, és az OLED mellett bemutat olyan képernyő-technológiákat is, amelyek még tökéletesebb a képminőség. Elhozzák a legújabb blu-ray lejátszójukat, de a kiállításon berendezett Panasonic-sarokban olyan különlegességekkel is találkozhatnak majd a látogatók, mint a kamerával felszerelt páraelszívó, a kijelzővel ellátott szekrényajtók, és még számos, a vállalat reményei szerint a jövőben az okosotthonok részét képező megoldást is kínálnak majd.

tech IFA Berlin okosóra Samsung
Kapcsolódó cikkek