Cégvilág

Elképesztő a dolgozóhiány, már az ingatlanok minőségét is veszélyezteti!

A mikrovállalkozásoktól a nagy ingatlanfejlesztőkig mindenki szakemberhiányra panaszkodik az építőiparban, a cégek egymástól csábítgatják az embereket.

A lakáspiaci fellendülés ellenére sem felhőtlenül boldogok az építőipari vállalkozások. Akadt olyan kivitelező cég, amelyik paravánt húzott az épülő ikerházak elé, hogy az ott dolgozó szakembereit – kőműveseket, ácsokat, burkolókat – ne tudják elcsábítani az utcáról a konkurens vállalkozások. Egy másik társaságnál tégla helyett inkább előre gyártott elemekből rakták össze a falakat, mert a rendelkezésre álló munkások ennyire híján voltak a szakmai tapasztalatnak. De arra is panaszkodott cégvezető, hogy az új megrendelések harmadát el kell utasítania, mivel tudja, hogy nem lennének képesek a megfelelő színvonalon elvégezni a feladatot.

A probléma nem új keletű, az ágazat működését ismerő szervezetek korábban már figyelmeztettek: a több tényező, részben a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) által generált fellendülés miatt gyorsan égetővé vált a munkaerőhiány az építőiparban is. Az elmúlt években ugyanis a beszűkült piac elfedte a szakemberhiányt, amely aztán a bővülés következtében felszínre tört. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) tavalyi felmérése már azt mutatta, hogy a válaszadók több mint egyharmada nem rendelkezett kellő számú és összetételű szakmunkással. Szinte minden építőipari szakmát érint a probléma, de leginkább az ács-, a kőműves-, a bádogos- és a villanyszerelő-szakmák hiányoznak.

„Hiába emelkedtek valamelyest a bérek az építőiparban, egy Londonban megkapható havi 4 ezer fontos (ez átszámítva közel 1,4 millió forint) fizetéssel nem konkurálhatnak – mondta a Világgazdaságnak Párdi Zsófia, a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület projektvezetője. – A mikrovállalkozásoktól a nagy ingatlanfejlesztőkig mindenki szakemberhiányra panaszkodik, a cégek egymástól csábítgatják az embereket. Drasztikus fizetésemelést viszont az áfacsökkentés ellenére sem tudnak adni, a többi között azért sem, mert a cégek profittermelő képességéhez képest a bérterhek továbbra is nagyon magasak.”

Ez a helyzet akár a jelenleg felfutóban lévő ingatlanpiaci fellendülésnek is gátat vethet. Sok kisvállalkozás már most sem mer nagyobb projektekbe belevágni, mint az eddig megszokott családiház-építés, -felújítás, pedig lehetőség bőven kínálkozik. Párdi Zsófia szerint illúzió azt gondolni, hogy akár a közmunkások, akár a pályaválasztó fiatalok hónapokon belül megfelelő tapasztalat birtokában megfelelő szakmunkásként megjelenhetnek az építőiparban. Mindez nem mellesleg az épülő ingatlanok minőségével kapcsolatban is aggályokat vet fel, annál is inkább, hiszen például a nincs energetikai minősítéshez kötve.

Aki építkezne vagy felújítana, jól teszi, ha mielőbb szerződik egy szakembergárdával, a vállalkozások többsége ugyanis már most több hónapra, nemritkán egy-másfél évre is el van köteleződve – hívják fel a figyelmet a szakemberek. Az előkészítés a megrendelő és a vállalkozó részéről is lényegesen hosszabb időt vesz igénybe, mint a válság kitörése óta eltelt években. Jelenleg a kínálat épphogy képes kielégíteni a keresletet. Így ma az egyik legnagyobb kérdés az építőiparban, hogy a kapacitások lépést tudnak-e tartani a felpörgő kereslettel. Márpedig várhatóan tovább romlik a munkaerőhiány az ágazatban, aminek hatására már az idén is átlagosan 20 százalékkal emelkedett a cégek bérköltsége. Ám ennek hírére még aligha indulnak haza tömegesen Nyugat-Európából a magyar szakemberek.

ingatlanfejlesztő Vállalkozók Országos Szakszövetsége ingatlan ÉVOSZ építőipar munkaerőhiány
Kapcsolódó cikkek