BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Első ránézésre szárnyal a magyar ipar, de...

Látszólag nagyon jól teljesített a magyar ipar, de csak azért, mert több munkanap volt. Ezt kiszűrve szerény a növekedés, a következő hónapok magasabb dinamikát hozhatnak.

Magára talált a magyar ipar augusztusban, ez azonban elsősorban nem a termelés felfutásának, hanem a tavalyinál hárommal több munkanapnak köszönhető. Az elmúlt hónapok gyenge teljesítménye után augusztusban 11 százalékkal nőtt az ipar, a naptárhatás kiszűrésével azonban csak 3,5 százalékkal bővült a termelés a statisztikai hivatal előzetes adatai alapján. A munkanappal igazított adatok szerint júniusban és júliusban is kismértékben csökkent az ipari termelés, így a mostani felfutással megtört a kedvezőtlen trend.

A növekedés mögött többnyire a járműgyártás és a vegyipar teljesítményében a gyógyszergyártás és a gumi-, műanyagtermékek gyártása húzódik meg – mondta Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese. Ő is hangsúlyozta az adatok közötti különbséget, rámutatva, hogy 23 napot dolgoztunk most augusztusban.

„A növekedés azért is igazán meglepő, mert az elmúlt években hozzászokhattunk, hogy a nagy nyári ipari leállások inkább augusztusban következnek be, de idén a gyárak júliusban állították le termelésüket” – vélekedett Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza.

A következő hónapokban is növekedés várható, az optimizmust pedig erősíti a szeptemberben felpattanó beszerzésimenedzser-index (BMI), valamint az, hogy az ipari rendelésállomány továbbra is meghaladja a tavalyi szintet – vélte Virovácz. A BMI 57 pontra az előző havi 51,7-ről, ami óriási élénkülést jelent az ősz elején a feldolgozóiparban. (A BMI 50 pont feletti értéke növekedést, az alatti zsugorodást tükröz.) Ilyen jó adatra utoljára 2014 januárjában volt példa, ezt kivéve az elmúlt hat évben egyszer sem. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság jelentése szerint a menedzserek az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be. Jobb lett a foglalkoztatási helyzet, több az új megrendelés, kedvezőbbek az exportkilátások és nőttek a készletek is. Gárgyán Eszter, a Citi közgazdásza azonban hangsúlyozta: a számokat érdemes óvatosan kezelni, mert nagyon nagy ingadozást mutat a magyar BMI. „Az ipari bizalmi indexek mellett biztató, hogy a hazai gazdaság teljesítményét előrevetítő német Ifo index közel kétéves csúcsra ugrott” – vélte Suppan Gergely, a TakarékBank közgazdásza.

Az év első nyolc hónapjában 2,3 százalékkal nőtt az ipari termelés, és elemzők szerint a következő hónapok várható élénkülésével 3 százalék körül várható az éves bővülés. Ez viszont jóval elmarad majd a tavalyi 7 százalék feletti bővüléstől. Gárgyán Eszter szerint az év végére nem csak a karácsonyi szünet jelent kockázatot a növekedésre nézve, hanem az is, hogy az Audi már belejtette: csökkentett műszakszámmal üzemel majd. Suppan Gergely azt emelte ki, hogy jövőre már jobb lesz a helyzet, akkor 5 százalékkal is nőhet az ipar.

Meglódult az export

A júliusi visszaesés után növekedett a külkereskedelmi forgalom. Augusztusban az export euróban számított értéke 13, az importé 11 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. A forgalom alakulását itt is befolyásolta, hogy hárommal több munkanap volt a hónapban, mint egy évvel korábban. A külkereskedelmi többlet 600 millió euró volt, így az év első nyolc hónapjában már 6,6 milliárd eurós az aktívum. Az idei évben jóval 8 milliárd euró felett, történelmi csúcson alakulhat a többlet. Az erős augusztusi adattal együtt azonban év első nyolc hónapjában a kivitel euró értéke 3, a behozatalé 1,4 százalékkal bővült.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.