Felejtse el az olcsó tejet, durva drágulás jöhet!
Legalább 10 százalékot drágulhat a tej és a tejtermékek a következő hónapokban - írta a hvg.hu. A tejtermékek átvételi árát az utóbbi időben gyakorlatilag minden lánc megemelte, a nemzetközi piacokon ugyanis olyan áremelkedés volt, hogy a termelők ott literenként már akár 30-35 forinttal is drágábban adhatták volna el a tejet, ahhoz képest, mintha a magyar felvásárlókkal üzleteltek volna.
Igazi drágulás még azért nem látszik a boltokban, mert általában a legolcsóbb tej az egyik olyan áru, amellyel be szokták húzni a vevőket a boltba, így addig akcióznak vele, amíg csak tudnak. De valószínű, hogy ez már nem tart sokáig.
„Az UHT, az ESL tej, a vaj és a sajtok esetében mindenképpen további áremelésekre lesz szükség, és arra számítunk, hogy ez végső soron valamennyire a polcokon is meg fog mutatkozni” – mondta a portálnak Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke.
A sertéshúsnál is egészen hasonló folyamatok játszódtak le, amelynek következménye az lett, hogy az év elején bevezetett 22 százalékos áfacsökkentés előnyei elszivárogtak. A sertéshús ma 5 százalékos áfával ugyanannyiba kerül, mint tavaly év végén 27 százalékos teherrel.


