Cégvilág

Cseheké lett a Váci úti iroda

A belga ingatlanfejlesztő cég, az Atenor étékesítetet a Váci Greens irodapark „C” Épületét a cseh befektetési alapnak, a ZFP Realitní Fondnak (amely a ZFP Investments irányítása alatt áll) - jelentette be az Atenor.

Ez az épület a Váci Greens már felépített három tömbjének egyike. A C Épület 2015 júniusában készült el, és 18500 négyzetméter irodaterülettel rendelkezik, amelyet teljes egészében a General Electric bérel.

A teljes Váci Greens projekt, amelyet az Atenor 2008-ban indított, hat irodaépületből áll majd, összesen több mint 120 ezer négyzetméter „A” kategóriás irodaterülettel. Olyan bérlők foglalnak helyet az irodákban, mint például a General Electric, aki a Váci Greens irodaparkot választotta az Európai Globális Működési Központjának helyszínéül.

Az értékesítés hatása megerősíti az Atenor legutóbb nyilvánosságra hozott előrejelzését a 2016-os évre vonatkozóan. A befektetési piac az utóbbi időben rendkívül aktív volt Budapesten, és több befektető is komoly érdeklődést mutat  a Váci Greens  „A” és a „B” épületeinek megvásárlása iránt.

A ZFP Investments az IAD Investments csehországi leányvállalata – aki a legrégebbi szlovák befektetési alap kezelő, 1991 óta aktív a piacon. A tevékenysége kiterjed a Szlovák és a Cseh Köztársaságra, illetve Közép-Európa számos egyéb országára. Az IAD Investments alapja hozzávetőlegesen 420 millió € értékű vagyont kezel jelenleg.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek