Cégvilág

Szenvednek a hajózási cégek

Jelentős bevételtől esnek el a hajózó cégek, miután a zord időjárás miatt hajózási zárlatot kellett elrendelni a Duna magyarországi szakaszán, korábban pedig már a szerb területen is hoztak ilyen döntést. A Duna felső szakaszán még nincs zárlat, a hajók – ha nem is könnyen – le tudnak csorogni Gönyűig, ahol várják a jobb időjárást, ahogyan azok a hajók is Mohácsnál, amelyek délre nem mehetnek tovább.

Ebben az időszakban a hajózási cégek bevétele akár a felére is csökkenhet – mondta el lapunknak Szalma Botond, a Hajóbérlők és Hajózási Ügynökök Szakmai Szervezetei Világszövetségének alelnöke, a Fluvius Hajózási és Szállítmányozási Kft. ügyvezetője a Világgazdaságnak – hiszen miközben a költségeik nem változnak, még várakozási díjat is kell fizetniük. A nagy mínuszok csak rontottak a hajózás szempontjából eddig is előnytelen helyzeten. A folyókon ugyanis hetek óta extra alacsony a vízállás – a Duna mellett a Rajnán is, bár ez utóbbin még nincs zárlat –, ezért a hajók a kapacitásaiknak csak egy részét képesek kihasználni, vagyis kevesebb árut tudnak szállítani.

Több szempontból is rosszkor jött a hajósoknak a nagy hideg, szeptemberben és októberben ugyanis fellendült a vízi áruszállítás, ezt törte meg az alacsony vízállás, majd a dunai zárlat. Az elmúlt időszakban főleg nyersanyagokat, acélt, műtrágyát szállítottak, és fuvaroznának most is, de ezek mellett speciális rakományt, például extra méretű eszközöket is lehetne szállítani. Utóbbiak megrendelői azért is lehetnek nyugtalanok, és szenvedhetnek el veszteségeket, mert ezeket a tárgyakat a méretük miatt nem lehet más eszközökkel fuvaroztatni. A tengeri szállításra szánt áruk később érkeznek majd a fekete-tengeri kikötőbe, Konstancába, illetve a célállomásra, tehát a hajózási cégek mellett a logisztikai vállalkozásokat és a külkereskedelmet is kedvezőtlenül érinti a szokásosnál hidegebb idő.

A hajózási cégek most a melegebb napokra várnak, de Szalma Botond szerint ha csak rövid ideig lesz magasabb a levegő hőmérséklete, akkor február közepétől-végétől javulhat érdemben a helyzet. A plusz fokok mellett havazást is remélnek, hiszen ettől várhatják a magasabb vízállást, amelynek hiányában a Duna magyar–szerb–bolgár szakaszán továbbra is gondot okoz a hajózás.

hajózás hajózási cégek
Kapcsolódó cikkek