BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Abe Sindzó ajándékkal készül Washingtonba

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Japán egyelőre nem változtat a monetáris politikáján – szögezte le a szigetország jegybankjának elnöke, alig pár órával azelőtt, hogy Abe Sindzó miniszterelnök elindult volna Washingtonba

A kereskedelmi többletét és árfolyam-befolyásoló magatartását ért amerikai bírálatokra válaszul előremenekül Abe Sindzó japán kormányfő, aki pénteken Wash­ingtonban tárgyal Donald Trump elnökkel, majd szombaton vendéglátója floridai birtokán golfozás közben folytatja az egyezkedést.

A kormányfő elutazása előtt a japán jegybank megerősítette, hogy a kétszázalékos inflációs cél elérése érdekében egyelőre nem változik a monetáris politika, vagyis a jen erről az oldalról nem kaphat támaszt. A miniszterelnök pedig bekérette az amerikai érdekeltségekkel rendelkező nagy japán vállalatok terveit, hogy előhozakodhasson velük az Egyesült Államokban. S bár a cégek jelezték, hogy pusztán Trump megválasztása miatt nem módosítják beruházásaikat, a napirenden szereplő fejlesztésekből is az jön ki, hogy 700 ezer új amerikai munkahely keletkezhet, s ennek nyomán 450 milliárd dollárnyi piacbővülés várható. Japán kész részt venni az amerikai infrastruktúra-fejlesztési tervek megvalósításában is.

Elemzői vélemények szerint alighanem az a cél vezérli Abe Sindzót, hogy finomítsa Trump kereskedelmi ismereteit, és mélyebben beavassa őt a gazdasági kapcsolatok japán olvasatába. A szigetország ugyanis Nagy-Britannia után a második legnagyobb befektető az Egyesült Államokban, a működőtőke-állománya már eléri a 400 milliárd dollárt, s ennek révén 1,7 millió állás jött létre az amerikai gazdaságban, tavaly Japán 60 milliárd dolláros kereskedelmi többletet halmozott fel a tengerentúli gazdasággal szemben. Az árfolyam-befolyásolás vádját is visszautasítja Abe Sindzó, s a világ vezető gazdasági lapjai is egyöntetűen azt írják: Japán hosszú évek óta nem avatkozott be a devizapiacokon a jen gyengítése és ekként az export fokozása érdekében. Ám tény az is, mutatott rá a Financial Timesnak nyilatkozva Wendy Cutler, aki a csendes-óceáni kereskedelmi tárgyalások (TPP) során amerikai részről a japán szakértőkkel tárgyalt, hogy az árfolyam kényes kérdés Tokió számára, s Abe Sindzó kormánya csak nagyon nehezen egyezett bele egy jelképes nyilatkozat aláírásába, amelyben a kurzus alakítását a piaci erőkre bízza.


A TPP-ről éveken át egyezkedett tizenkét ország, s Japán azt remélte, hogy ez a csendes-óceáni partnerség kordában tartja majd Kína terjeszkedését a térségben. Ám a Trump-kormányzat felmondta a kész, de még sehol sem ratifikált szerződést, s inkább kétoldalú megállapodást ajánlott fel Japánnak és a többi érintettnek. A kormányfő köreiből származó értesülések szerint azonban Abe nem fogja szorgalmazni Washingtonban a kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény előkészítését, mert akkor az összes nehéz és érzékeny téma – az árfolyamtól az autóiparig – újra előrekerülne.

A részleteknél azonban most fontosabb az összkép. Abe azt szeretné megtudni Trumptól, hogy a TPP felmondása után miként képzeli el az ázsiai – s nemcsak a gazdasági, hanem a gazdasági és katonai – kapcsolatok jövőjét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.