Huszár András 1988-ban diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd 1993-ban doktori címet szerzett. 1991-től kezdett dolgozni a Budapesti Értéktőzsdén, majd 1994-ben a Telekom Csoporthoz került, ahol több mint hét évig pénzügyi és kockázatkezelési területen tevékenykedett. 2001-től 2016-ig a MOL-csoportban töltött be különféle vezetői pozíciókat. Nyolc évig dolgozott a MOL Group Treasury vezetőjeként, több évig a TVK és a Slovnaft Felügyelő Bizottságának tagja volt, 2010 és 2016 között pedig az INA olajtársaság pénzügyi igazgatójaként dolgozott.