Vízszolgáltató és mezőgazdasági cégek által hasznosítható eredményeket hozhat a Miskolci Egyetem Innovíz elnevezésű projektje, amelyet a Fővárosi Vízművek Zrt.-vel, a Miskolci Vízmű Kft.-vel és a KITE Zrt.-vel közösen valósít meg – mondta Madarász Tamás projektvezető a programot indító sajtótájékoztatón. A százszázalékos támogatási intenzitású, az Európai Uniótól 677 millió forintot elnyerő projekt négy év alatt valósul meg.
Az Innovíz aktualitását az adja, hogy bár Magyarország vízgazdálkodási adottságai általánosságban jók, globálisan felértékelődnek a vízkészletek. A projekt keretében azt kutatják, hogyan változik a felszín alatti vizek utánpótlása, milyen tényezők befolyásolják a talaj vízforgalmát, amelyek az aszályra, illetve a belvízre is hatnak, valamint hogy miként lehet a vízhálózatban keletkezett veszteségeket csökkenteni. A vízveszteség országos szinten a 20-25 százalékot is eléri, és évi 100 millió köbmétert tesz ki – mondta Szűcs Péter, az egyetem dékánja.
A Miskolci Egyetemmel 2013 óta együttműködő Fővárosi Vízműveknél a veszteség ugyan átlag alatti, 16,1 százalékos, de százmillió forintos nagyságrendjével a vízközműcégek közül a legnagyobb. Ezért különösen fontos, hogy gyorsan, útfelbontások nélkül felfedjék a hálózati vízveszteségek okait, illetve kijavítsák a hibákat – érzékeltette Haranghy Csaba, a cég vezérigazgatója, hogy a műholdas és geofizikai technológiákat alkalmazó fejlesztések eredményeit a fővárosi lakosok is érezni fogják.
A mezőgazdaságban terjedő helymeghatározó módszereket alkalmazó precíziós gazdálkodás eredményeként az adott táblák heterogenitásához lehet igazítani az öntözővíz menyiségét is – mondott példát a projekt agrárjelentőségére Hadászi László, Magyarország legnagyobb agrárintegrátor cégének, a KITE Zrt.-nek a fejlesztési igazgatója. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy úgy emelkedhet az öntözött terület nagysága, hogy a kijuttatott víz mennyisége nem nő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.