Cégvilág

Kezdenek megint autót venni a magyarok

Szinte valamennyi márkánál teljesítette céljait tavaly a Duna Autó, amely értékesítési rekordot ért el.

Több mint négyezer új és használt személy- és kishaszongépjárművet értékesített tavaly a Duna Autó, ami a cég életében rekordnak számít – mondta el a Világgazdaságnak Szabó Emese kereskedelmi igazgató. A 14 márkát képviselő vállalkozás szinte valamennyi márkánál teljesítette a céljait, a legnagyobb sikert ugyanakkor a Suzuki hozta, amelyből 318-at értékesítettek, a legkeresettebb a Vitara volt. Jól ment a Nissan és a Honda járművek értékesítése is. Privát eladásokban a Lada, flottaértékesítésben pedig a Skoda nyújtott még kiemelkedő teljesítményt. Idén is hasonló eredményekre számítanak. Márciusban már megkötötték az ezredik szerződésüket, így erre minden esélyük megvan.

A kereskedelmi igazgatótól azt is megtudtuk, hogy az októberben indított állami támogatás jótékony hatással volt az elektromos autók piacára. A Duna Autó több márkával is képviselteti magát ezen a területen, elmondható, hogy a Nissan Leafet keresik a legtöbben. Idén már elérték a tavalyi teljes éves szerződésszámot erre a modellre, amely már 150 és 250 kilométer között tud egy töltéssel közlekedni, ráadásul a városokban folyamatosan épülnek gyorstöltők. Az elektromos hajtású gépjármű minden bizonnyal egy nagyon kedvelt lehetőséget jelent majd a közeljövőben a városi közlekedésre – hangsúlyozta Szabó Emese.

A Duna Autó jó évéhez az is hozzájárult, hogy a piac önmagában véve is jelentős növekedést mutatott. A személygépjármű-értékesítés – a kivonásokkal tisztított adatok alapján is – 21 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest. A teljes piacon a privát eladások aránya több mint 36 százalékkal nőtt, így közel negyven százalékot ért el. A Duna Autó esetében ennél jobb a helyzet: az ügyfélkör több mint 55 százalékát a magánvevők teszik ki.

[caption id="" align="alignleft" width="690"]Több mint négyezer új és használt gépjárművet adtak el tavaly. Fotó: MW Több mint négyezer új és használt gépjárművet adtak el tavaly. Fotó: MW[/caption]A pozitív változás többek között a finanszírozási piac egészségesebb működésének (normalizált feltételek: szigorú bonitásvizsgálat, magas önrész, rövidebb futamidő, kedvezőbb kamatok) is köszönhető – emelte ki Szabó Emese. A kereskedelmi igazgató szerint a lízingfinanszírozás ma már a privát eladások több mint 30 százalékára jellemző, de további bővülésre számítanak, már csak azért is, mert idén nagyon sok – a magánszemélyek által kedvelt – új modell jelenik meg.

A több márka képviselete stabil piaci jelenlétet eredményez a Duna Autó Zrt.-nek, ami több előnyt is hordoz: a vállalkozások számára egyszerű az egycsatornás beszerzés, a magánszemélyek pedig egy alkalommal akár 14 márka kínálatát is megismerhetik, így a választás könnyebb lehet.

Feltámasztották az elődcéget

Újra életre hívták a Duna Interservice Kft.-t, amelyet 1998-ban alapítottak, és amelyet 2005 közepén átalakulás miatt töröltek – derül ki a cégbírósági adatokból. Az egykori Duna Interservice Kft. annak a Duna Autó Zrt.-nek a jogelődje, amely most már alapítóként vett részt a Duna Interservice Kft. feltámasztásában. A járművek kereskedésével foglalkozó Duna Autó Zrt.-nél egyelőre nem árulták el, hogy miért alapították a személy- és könnyűgépjármű-kereskedéssel foglalkozó Duna Interservice Kft.-t.

Duna Autó autókereskedés kereskedelem
Kapcsolódó cikkek