Cégvilág

SIM-kártyák: indulhat a roham

Egyelőre nem tolonganak a feltöltőkártyás ügyfelek az adataik egyeztetése miatt a távközlési cégeknél, de idővel sorok is kialakulhatnak. Júniusban lehet roham a SIM-kártyák egyeztetése miatt a szolgáltatóknál.

A távközlési cégek üzleteiben egyelőre nem vagy csak esetenként alakult ki sorban állás a feltöltőkártyás ügyfelek adatainak egyeztetése miatt. Június végén azonban garantálható, hogy sokan jelentkeznek majd adategyeztetésre – tájékoztatták a cégek a Világgazdaságot. Az egyeztetésre azért van szükség, mert idén január elsején módosult az előrefizetős SIM-kártyás mobiltelefon-szerződésekre vonatkozó szabály. A szolgáltatók kötelesek ellenőrizni az új előfizetők személyazonosságát, valamint a már meglévő feltöltőkártyás ügyfelek adatait is egyeztetniük kell a központi nyilvántartásban lévőkkel. Ezt követően összesíteni kell az egy kézben lévő kártyák számát, és ellenőrizni az ügyfelek személyazonosításra alkalmas igazolványának érvényességét is. Ez több tízezer embert és több millió kártyát is jelenthet. Ha az ügyfél határidőig nem jelentkezik adategyeztetésre, a rendelet értelmében a szolgáltatók 2017. július 1-jén kötelesek megszüntetni a SIM-kártyához tartozó előfizetést.

A tíznél több feltöltős SIM-kártyával rendelkező ügyfelek az elmúlt három hónap során már kaptak sms-értesítést – közölték a távközlési cégek a Világgazdasággal. A Voda­fone-nál a nyilatkozatot a telefonos ügyfélszolgálaton vagy személyesen az üzletekben lehet megtenni, valamint – bár a határidő már igen közeli – ígéretük szerint hamarosan online felületen is lehet intézni. A Telenor Magyarországnál adategyeztetés csak az üzleteikben lehetséges, de „dolgoznak azon”, hogy ezt telefonos és online csatornán is elérhetővé tegyék. (Olvasónk jelzése szerint már működik a Telenor online adategyeztető oldala – a szerk.) A Magyar Telekomnál online és telefonos egyeztetésre is lehetőség van.

Amennyiben valaki nem a saját nevére szóló prepaid SIM kártyát használ, akkor a kártyát az eredeti tulajdonostól történő elidegenítést követően a Vodafone üzletekben új szerződés megkötésével veheti a nevére – közölte a Vodafone. Hangsúlyozták, hogy adategyeztetésre minden prepaid SIM-kártya esetében szükség van, és az üzletekben egyelőre nem alakult ki sorban állás. A Telenornál is azt közölték, folyamatos a céges feltöltőkártyás tulajdonosok adategyeztetése, esetükben jelentős mennyiségű, több százezer SIM-ről van szó. Óriási kérdés, mi lesz azon kártyákkal, amelyeket cégesként vásároltak meg, beépítették például riasztóberendezésekbe, ám a társaságok azóta megszűntek.

Az idén január 1-jétől hatályos törvény szigorította a SIM-kártyák továbbadását, és tilos a feltöltőkártyás előfizetés továbbértékesítése. A SIM-kártya azonban továbbra is korlátozás nélkül átadható közeli hozzátartozónak (például házastárs, egyenes ági rokon, testvér, de nem minősül ilyennek például az élettárs, anyós, após). Ha tehát közeli hozzátartozó használja a SIM-kártyát, azt nyugodtan megteheti, nem kell bejelenteni. Bárki továbbra is odaadhat például egy SIM-kártyát a gyerekének vagy a szüleinek, csak arra kell figyelni, hogy legfeljebb tíz feltöltőkártyás előfizetés lehet egy magánszemély tulajdonában.

SIM-kártyát ingyenesen csak akkor lehet átadni harmadik személynek – nem közeli hozzátartozónak –, ha arról az előfizető előzetesen tájékoztatja a távközlési céget, és megadja a használó személyazonosításához szükséges adatokat is. A Telekom felhívta a figyelmet: SIM-kártya nem adható át cégnek vagy más szervezetnek.

Így változott a jogszabály

Egy magánszemély legfeljebb tíz, míg egy cég (vagy egyéni vállalkozó, egyéb szervezet) maximum ötven hanghívásra szolgáló feltöltőkártyával rendelkezhet. Ha a magánszemély/cég elérte ezt a limitet, további feltöltőkártyára szerződést nem köthet (például új szerződést, számlás előfizetésről nem térhet át kártyásra).

 

feltöltőkártyák telekommunikáció sim-kártyák
Kapcsolódó cikkek